A búcsúzó Kásler megajándékozta Müller Cecíliát a példaképeknek járó szoborral

Nagyon örült neki.

A példaképek fontosságáról beszélt az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, mielőtt egészségügyi elismeréseket adott át. Kásler Miklós úgy fogalmazott,

példaképeket kell választani az életben

és a nyomdokaikban kell járni, ápolva a hagyatékukat.

Kijelentette, a kitüntetéseknek mögöttes tartalmuk van, amit ha kultúrtörténetileg kell értelmezni, akkor vissza kell nyúlni az ókori filozófiáig, a sztoáig. Eszerint az embernek azzal kell foglalkoznia, aminek van értelme, és azzal nem, ami nem tartozik rá és nincs hozzá semmi köze — fogalmazott.

Jelezte, a díjazottak azzal foglalkoztak, amit érdemben voltak képesek művelni, és ez jelenik meg a klasszikus magyar orvoslás két óriásának élettörténetében, Semmelweis Ignácéban és Battyhány-Strattmann Lászlóéban. Semmelweis Ignácról azt mondta, a legmagasabb tudományos igényességgel, rendkívüli megfigyelőképességgel, szorgalommal, valamint egy új módszer, a statisztika alkalmazásával olyan felfedezést tett, ami valóban emberek életének millióit mentette meg.

Hangsúlyozta, Semmelweis megvívta a maga harcát abban a szellemiségben, ami a keresztényi gyógyítás alapelve. Ez az élet mindenekfeletti tiszteletét, együttérzést, a segítségnyújtásra való képességet jelenti — fűzte hozzá a miniszter, megjegyezve, Semmelweis kitartott a tanításai mellett, még a saját egészségének feláldozása árán is.

Kitért arra, Batthyány-Strattmann László azokon segített, akiken már senki más nem tudott. Az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai vagy közszolgálati tevékenysége elismeréseként Pro Sanitate díjat vehetett át Enk Zsuzsanna háziorvos, Földes Krisztina gyermekorvos, valamint Lőrincz Ádám, a Debreceni Egyetem traumatológusa.

Szakmai vagy közszolgálati munkájával a betegellátás vagy tudományos kutatás során az egészségügyi ellátás fejlesztésében elért kimagasló tevékenysége elismeréseként Batthyány-Strattmann László-díjban részesült Bellyei Szabolcs onkológus, Fogl Magdolna háziorvos, Jenei Zoltán, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, Melegh Béla, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, Tóth Judit, a Debreceni Egyetem onkológusa, valamint Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója.

Az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű munkája elismeréseként

Semmelweis Ignác-díjat kapott Müller Cecília országos tiszti főorvos,

Schaff Zsuzsanna, a Semmelweis Egyetem Patológiai, Igazságügyi és Biztosítás Orvostani Intézetének professzor emeritája, továbbá Mándl József, a Semmelweis Egyetem professzor emeritusa, az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöke.

Fotó: Illyés Tibor/MTI

(MTI nyomán)

Valódi Hírek