Már a következő Sargentini-jelentésen dolgoznak az EP-ben

Orbán túl messzire ment.

A francia zöldpárti képviselő Gwendoline Delbos-Corfiel azt állítja határozott uniós fellépés hiányában Magyarország mostanra választási autokráciává vált.

Az Európai Parlament (EP) 2018. szeptemberében, kétharmados többségével fogadta el a Judith Sargentini által készített jelentést a magyarországi jogállamiság, demokrácia és alapvető jogok helyzetéről. Magyarországon a helyzet csak romlott azóta — ez a véleménye Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselőnek, aki az Európai Parlament megbízásából újabb állásfoglalást állít össze arról, hogy az országban súlyosan sérülnek-e az Unió alapértékei.

Jelentésének vázlatát szerdán nyújtja be a parlament állampolgári jogi szakbizottságában. A végső változat a módosító indítványok benyújtása és a szakbizottsági, majd plenáris szavazás után készül el.

2018-as határozatában a képviselő-testület az alkotmányos rendszer működésétől a korrupción és összeférhetetlenségen át a véleménynyilvánítás és tudományos élet szabadságáig, 12 területen fogalmazta meg az aggodalmait, és kérte fel a tagállamok minisztereiből álló EU Tanácsot, hogy az uniós értékek érvényesülését érő kockázatok miatt

kezdje el a hetes cikkelyes eljárást Magyarországgal szemben.

A kormányok elindították a folyamatot, amelynek első szakaszában a tárcavezetők rendszeres vitákat és meghallgatásokat tartanak, később ajánlásokat fogalmazhatnak meg, végül pedig a szavazati jog megvonásával sújthatják a magyar kormányt, ha úgy ítélik meg, hogy jogosak a parlament kifogásai. Az eljárás azonban még mindig a kezdeti stádiumban tart, mert a résztvevők nem tudnak dönteni a folytatásról.

A Delbos-Corfield által indítványozott parlamenti jelentéstervezet szerint az aggályok ugyanazok, mint négy évvel ezelőtt, sőt időközben rengeteg új probléma merült fel, mint a médiapluralizmus és az igazságszolgáltatás függetlenségének további csorbítása.

A határozott uniós fellépés hiányában

Magyarország mára választási autokráciává vált,

véli a jelentéstevő. Éppen ezért sürgeti a kormányközi tanácsot, hogy lépjen tovább a hetes cikkelyes eljárásban, intézzen ajánlásokat a kormányhoz és tűzzön ki határidőket azok teljesítésére. Mindehhez még nem szükséges a tagországok teljes egyetértése, hívja fel a figyelmet. A jelentéstevő – híven a korábbi EP határozatokhoz – ismét felszólítja az Európai Bizottságot, hogy ne hagyja jóvá a magyar helyreállítási tervet a közösségi pénzekkel való visszaélések kockázatai miatt.

A magyar kormány illetékes miniszterét uniós kollégái legközelebb május 23-án hallgatják meg Brüsszelben a hetes cikkelyes folyamat keretében.

(via, nepszava.hu)

Valódi Hírek