Az EU kicsavarná az egyetlen fegyvert Orbán kezéből, amivel eddig zsarolta a közösséget

Volt vétó – nincs vétó.

Az Európai Parlament soros elnöksége nevében a francia elnök és az Európai Bizottság elnöke is arról beszélt Strasbourgban, hogy

meg kell változtatni az uniós alapszerződéseket,

például az egyhangú döntéshozatalról szóló szabályokat, vagyis hogy egyetlen tagállamnak vétójoga legyen az összessel szemben.

Véget ért a Konferencia Európa Jövőjéről nevű rendezvénysorozat, Emmanuel Macron a konferencia záróeseményén Strasbourgban – a soros elnökséget betöltő Franciaország elnökeként – elmondta:

„Fontos terv, hogy felülvizsgáljuk a szerződéseinket és legyen egy konvenció. Ezt az EP terjesztette be és én ezt támogatom”.

Macron szerint a demokráciát és a hatékonyságot kell ötvözni, ezzel lehet olyan hatékony választ adni, mint ahogy Európa reagálni tudott a a világjárvány kihívásaira. Közölte, hogy tovább kell erősíteni az EU stratégiai függetlenségét, mert a járvány és a háború megmutatta Európa sérülékenységét és az ebből adódó kockázatokat.

„Választhassuk meg a partnereinket, maradjunk nyitottak, de ne legyünk függőek, ez az európai demokrácia alapköve”

– mondta a francia elnök. Macron úgy véli, a következő hetek feladata az alapfeltételek meghatározása, amiben bátornak és szabadnak kell lenni, és a júniusi uniós csúcstalálkozón már napirendre is vehetik a témát. A francia elnök a módosítások között említette

  • az EP-választási szabályok megváltoztatását
  • a transznacionális listák bevezetését,
  • illetve az Európai Parlament jogszabály-kezdeményezési jogának törvénybe iktatását.

Hasonló hangvételű beszédet mondott Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke is.

„Ez a konferencia azonban azt is bizonyítja, hogy szakadék van aközött, amit az emberek elvárnak, és aközött, amit Európa jelenleg képes nyújtani. Ezért van szükségünk egy megállapodásra, mint következő lépésre.

És ez az, amihez az Európai Parlament ragaszkodik.

Vannak olyan problémák, amelyek egyszerűen nem tudnak várni”

– jelezte az EP elvárásait Metsola.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig a szerződések módosításáról fejtette ki álláspontját.

Mint mondta: ha gyorsabban akarunk haladni, akkor a kulcsfontosságú területeken meg kell haladni az egyhangúságot.

Mindez kedvező változást jelent az eddigiekhez képest, hiszen korábban, amikor nevesítették azokat a területeket, ahol

eltörölnék a vétójogot,

csak a külpolitikai kérdéseket említették.

(via Eurológus / hvg.hu)

 

Valódi Hírek