Orbán helyett az ellenzék siet a Tungsramból kirúgott dolgozók segítségére (+videó)

Megoldást fognak találni a 400 elbocsátott ember foglalkoztatására.

Mint azt bizonyára sokan tudjak, Újpest és a Tungsram története, nem tegnap kezdődött. Több mint száz éve, hogy a cég ebben a városrészben épít építkezik, fejlődik, embereket foglalkoztat, munkát ad — mondta Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján.

A politikus emlékeztetett: az újpesti telephelyről mintegy 400 embert küldenek el, ami 400 sorsot, 400 család életét befolyásolja. Varju László hozzátette: Újpest országgyűlési képviselőjeként kiemelten fontosnak tartja, hogy foglalkozzanak az elbocsátási hullám súlyos problémájával.

Mint mondta: az üggyel kapcsolatban, írásbeli kérdéssel fordult Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez, azonban Palkovics azóta sem válaszolt a politikus megkeresésére.

„Úgy látszik neki teljesen mindegy, hogy mi lesz ennek a 400 munkavállalónak a sorsa” — mondta Varju László, majd hozzátette, írásbeli kérdéseit természetesen újra be fogja nyújtani, és elvárja, hogy érdemben foglalkozzanak vele.

Varju beszámolt róla, hogy kedden közösen vett részt Barkóczi Balázs képviselőtársával egy egyeztetésen, a gyár és az újpesti önkormányzat képviselőivel, ahol arról egyeztettek, hogyan nyújthatnának a károsultaknak hatékony segítséget minél hamarabb. Mint mondta, újpesti képviselőként mindent meg fog tenni azért, hogy megoldást találjanak a 400 elbocsátott ember foglalkoztatására.

Barkóczi Balázs beszámolt róla, hogy az egyeztetésekre meghívták a fideszes Zsigmond Barna Pált is és több fideszes politikust is, azonban nem volt arra másfél órájuk, hogy személyesen beszéljenek az érintettekkel.

„Zsigmond Barna Pált, akárcsak Palkovics Lászlót, vagy a Fidesz többi politikusát, nem érdekli, hogy mi fog történni azokkal az emberekkel, akik az utcára kerülnek, ahogyan szemmel láthatóan nem érdekli őket az sem, hogy mi lesz a kormány stratégiai partnerének, a Tungsram-nak a sorsa”

— mondta a politikus.

Barkóczi beszámolt róla, hogy a keddi megbeszélésen, már bejelentette a szakszervezet képviselőinek is, hogy május 27-én lesz egy állásbörze a 15. kerületben, ahová szívesen várják a dolgozókat, továbbá elmondta, a fővároshoz is fordulnak, hogy segítsenek a dolgozóknak.

„Ezt a kérdést nem lehet olyan lélektelenül, minden felelősség hárításával kezelni, ahogyan azt a Fidesz-kormány teszi. Nekünk itt helyben és minél hamarabb kell megoldást találnunk arra, hogy a munkavállalók ne kerüljenek az utcára, ne a lakóhelyüktől távol beláthatatlan idő múlva kapjanak munkát”

— hangsúlyozta a politikus.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

 

Valódi Hírek