Agypusztító blődségeket válaszolt a tanárok követeléseire Semjén Zsolt

“A szíve vérét locsolta ki a tanárokért”.

Semjén Zsolt az ATV kérdésére nyilatkozott a PDSZ (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) követeléseivel kapcsolatban.

„Jogos, legitim a tanárok szempontja, az orvosok nagy bérrendezéséhez hasonlítva “kétségkívül nem elégséges már az, ami Hoffmann Rózsa idején történt”.

Noha ő “a szíve vérét locsolta ki a tanárokért”

— mondta Semjén.

Közölte: A struktúra a miniszterelnök bölcsességén, és “a nagy világkihívásokon” és nem a szakszervezetek tetszésén múlik – reagált arra, hogy a PDSZ önálló oktatási minisztériumot akar.

„Jogos szempontjai vannak a tanároknak, én ezzel jelentős részben egyet is értek. A kormány ígéretet tett, hogy keressünk megoldást arra, hogy tudjunk kötni egy komoly megállapodást. Ez azonban nyilván az ország teherbíró képességétől függ. Látjuk, hogy ezer nehézség van, hiszen a háború következtében, majd az ebből következő szankció következtében egész Európa nehéz helyzetben van. Nyilván a költségvetési realitásokat is figyelembe kell venni. Én azt gondolom, hogy amint föl fog állni az új kormány, akkor a tanároknak az ügyével érdemben fogunk foglalkozni. Még egyszer mondom, a tanároknak jogos az az igénye, különösen az időközben történt piaci fizetésnövekedések tekintetében vagy más szakmákkal történt megállapodáshoz viszonyítva,

hogy az anyagi megbecsülésük jelentősen javuljon.

Készek vagyunk arra, hogy ebben komoly előrelépés legyen az ország teherbíró képességének a realitásainak a figyelembevételével — válaszolta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke egy msi sajtótájékoztatón az ATV kérdésére, hogy szükség van-e önálló oktatási tárcára az új, ötödik Orbán-kormányban, és jogosnak tartja-e a pedagógusok kérését a “jelentős béremelésre” és a munkaterheik csökkentésére?

Az ATV azt követően kérdezte Semjént a frakcióvezetővé választott Simicskó István sajtótájékoztatóján, hogy

Orbán Viktor miniszterelnöknek nyílt levelet írt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

Mint levelükben írták, szükségesnek tartják az önálló Oktatási Minisztérium létrehozását, mely az oktatás minden területét – az óvodától a felsőoktatásig – összehangoltan tudja képviselni. Emellett „jelentős béremelést” és a munkaterhelés csökkentését vetik fel – a PDSZ szerint e nélkül “nem orvosolható a tantestületek elöregedése és a létszámok drámai csökkenése”.

Semjén közölte: „azért a pedagógus szakszervezet politikai motiváltságáról hadd mondjak annyit, néhány héttel a választások előtt aligha reális, mondjuk, egy bérmegállapodás a kormány és a pedagógusok között”. Szerinte ”ez mutatja a politikai beállítottságát és komolyan vehetőségét a szakszervezeteknek”.

Semjén arra vonatkozóan, hogy a PDSZ önálló oktatási tárcát követel, így reagált:

„A kormányzat szerkezetének az összeállítása “a nagy világkihívásoknak való megfelelés” és nem pedig a szakszervezetek tetszése szerint történik. Miniszterelnök úr kellő bölcsességgel összeállítja a kormányának a szerkezetét. Köszönjük a tanácsokat,

a miniszterelnök mindent megfontol és a kormányzati szerkezetet összeállítja,

és ennek megfelelően fogja benyújtani az Országgyűléshez” – válaszolta az ATV-nek Semjén.

A pedagógusok helyzete tekintetében Semjén Zsolt visszament egy kicsit a kezdetekhez, Hoffmann Rózsa idejére, aki – a megfogalmazása szerint – “a szíve vérét locsolta ki a tanárokért, aki az életét tette rá a tanárok szolgálatára és a magyar oktatás ügyére”.

Az is tény, hogy például az a nagy megállapodás, amit a Magyar Orvosi Kamarával kötött a kormány – amivel az orvosoknak a bérrendezése megtörtént – “ahhoz hasonlítva kétségkívül nem elégséges már az, ami Hoffmann Rózsa idején történt”. “És most hagyjuk a szakszervezeteket, mert az harmadlagos, a tanárok szempontja, a diákok szempontja a legfontosabb” — húzta alá Semjén.

Az ATV kérdésére, hogy azt támogatnák-e, hogy a minimálbérhez kössék a pedagógusok illetményemelését is, Semjén így reagált:

Ez egy nagyon bonyolult kérdés, ami mellett is vannak érvek, ellenérvek. Úgy fogalmazott, hogy “miután régóta tolja ezt a biciklit”, még emlékszik a Hoffmann Rózsa-féle megállapodásra. Akkor a szakszervezetek azt gondolták – miután 2010-ben, amikor átvették a kormányt, gyakorlatilag az államcsőd szélén állt az ország – a tanárság képviselői némi joggal nem bíztak abban, hogy az ország ebből könnyedén, belátható időn belül kilábal és olyan piaci típusú bérnövekedések lesznek, amelyek nagyobb jövedelmet jelentenek. Ezért inkább egy biztonságosabb megállapodásra törekedtek akkor a kormánnyal – emlékeztetett a Hoffmann Rózsa idején kötött megállapodásra. Hangsúlyozta, hogy akkor mindenkivel tárgyaltak és mindenkinek a szempontjait figyelembe vették. Olyanokat is, amivel szemben most támadják a kormányt, “de amik lényegében az ő eredeti javaslataik voltak” – mondta.

Semjén végül megismételte: készek a tárgyalásokra és a pedagógusoknak a szempontjai

legitim szempontok.

“Igazuk van”, jogosak a követelések — ismételte meg magát.

A karácsony előtti kormányinfóján Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy a pedagógusoknak “igazuk van”,

a 10 százalékos béremelés nem old meg minden problémát.

De korábban Kövér László házelnök márciusban egy lakossági fórumon mondta azt, hogy

a tanárok fizetésén még van mit javítani.

Tehát ebben az értelemben természetesen egyetértünk a pedagógusok követeléseivel. Épp itt az ideje, és reméljük, hogy lesz módunk és érkezésünk is foglalkozni újra az ő fizetésükkel, jövedelmükkel — mondta akkor Kövér.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter márciusban

törvényesnek nevezte a pedagógus sztrájkot, és jogosnak a követeléseiket.

„A következő kormányzati ciklusra az egyik legfontosabb feladat, ennek értelmében tárgyalunk a következő 7 éves költségvetésről Brüsszelben, háromszor 10 százalékos béremelést megígértünk, legalább ez meg fog valósulni, de több száz milliót igényeltünk a tanár béremelésre Brüsszelből is” – mondta március 16-án a sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely. ​

(via, atv.hu)

Valódi Hírek