Kiderült: Hollandiában olcsóbb a magyar liszt, mint Magyarországon

Pedig még a szállítási költséget is felszámolták.

Az Index Hollandiában élő olvasója kiszúrta, hogy az országba importált magyar liszt olcsóbb az északnyugat-európai országban, mint Magyarországon. Az egyik holland szupermarketben ugyanis szombaton 4 kilogramm magyar finomlisztet 2 euróért árultak.

1 kilogramm liszt ez alapján 50 cent, ami magyar árfolyamra átszámítva 188 forintot jelent.

Idén januárban Magyarországon 242 forintba került a liszt, majd a kormány választás előtti árrögzítéseként 211 forintra mérséklődött. Az élelmiszerárstopnak azonban április 30-ával vége.

2018 végén még kevesebb mint 150 forintba került 1 kilogramm finomliszt, azonban az infláció miatt folyamatosan feljebb szökött az ár az elmúlt években. Az árstop végeztével ismét 250 forint körüli áron árulhatják a lisztet, azonban a háborús helyzet és a további infláció miatt akár még drágább is lehet a búzatermék.

(Index/Nyugati Fény)

Valódi Hírek