Kemény üzenet: Egy ukrán költőnő „Hogyan öltem” című versét írták fel Orbán budai háza elé

Ma is kapott egy verset.

Április 11. van, a költészet napja, mely napon évek óta versekkel üzennek a magyar miniszterelnöknek. Mint az elmúlt néhány évben mindig, Orbán Viktor ma is kapott egy verset, amelyet diákok írtak fel krétával a járdára a budapesti Cinege úton fekvő családi háza elé.

A helyszínről a Népszava munkatársa azt jelentette, hogy idén az ukrán költőnő, Ljuba Jakimcsuk Hogyan öltem című versét írták fel krétával. A lap szerint a költemény nyilvánvaló célzás arra, hogy Orbán nem hajlandó teljes mellszélességgel kiállni Oroszország ellen a Putyin elnök parancsára Ukrajna ellen elindított háború ügyében. A vers a Budapesti Német Iskola és Thomas Mann Gimnázium épületétől egészen az Orbán-rezidenciág tartott.

A miniszterelnöknek a költészet napján évek óta versekkel üzenő Nagy Petra Júlia Facebook-oldalán megerősítette, úgy érezte, Ljuba Jakimcsuk 2014-es versének 2022 Magyarországán

van pár különösen erős sora,

ha pedig már krétázott versekkel provokál, az hadd legyen tényleg erős — fogalmazott.

Orbánnak 2017 óta üzennek a költészet napján egy-egy kiválasztott verssel. Tavaly Szilágyi Domokos Takarjátok be nagyapát című költeményére esett a választás. 2017-ben Arany János A walesi bárdok, 2018-ban József Attila Levegőt!, 2019-ben Weöres Sándor Merülő Saturnus című művét írták fel színes krétákkal az aszfaltra.

A Litera irodalmi portál idén február végén a hét verseként tette közzé Ljuba Jakimcsuk költeményét.

„HOGYAN ÖLTEM

most minden családi kapcsolatom telefonos
és minden családi kapcsolatom kihallgatják
tudni akarják, kit szeretek jobban, anyát-e vagy apát
tudni akarják, mitől beteg a mamám, aki a kagylóba kiált, jaj-jaj-jaj
kíváncsiak arra is, mit gondol a húgom a barátjáról
aki korábban az én barátom volt

most minden telefonos kapcsolatom vérrokonság
a vérem mindenből kihallható
tudniuk kell, hány százalék benne az ukrán
a lengyel, az orosz és hogy van-e benne cigány
és tudniuk kell, hogy kinek adtam belőle
hogy a hemoglobin-szintem zuhant-e le vagy a tető
és hogy lehet-e sejtfalból határfalat húzni

köztem és anyám közt sírhalmok százai
és nem tudom, hogyan ugorjam át őket
köztem és apám közt száz lövedék repül
és nem tudom madárnak látni őket
köztem és a húgom közt fém pinceajtó
középen ásónyéllel kitámasztva
köztem és a mamám közt imából van paraván
vékony selyemfal, nem ereszt át semmit, de semmit

annyira egyszerű telefonon tartani a kapcsolatot a családdal
annyira könnyű a számlát inszomniával és nyugtatókkal kiegyenlíteni
és mint a részegség, olyan hallgatni ahogy a másik vére a fejhallgatón dobol
főleg, hogy közben az enyém sörétté csomósodik és kilő:
puff!”

(Vonnák Diána fordítása)

(via, Népszava / Nagy Petra Júlia/Facebook)

Valódi Hírek