Lezárult a vizsgálat: Igazak a szörnyűségek, amiket Szilágyi Liliána az apjáról állított

Borzalom.

Emlékezetes, hogy Szilágyi Liliána olimpikon úszó tavaly decemberben beszélt arról, hogy apja bántalmazta:

„Bántalmazott vagyok. Méghozzá egy olyan ember által, akitől eredendően a legnagyobb szeretetet és elfogadás kellett volna, hogy kapjam. Bántalmazott az apám. Testileg. Lelkileg. Szexuálisan. Gyermekkoromtól kezdve”

– írta.

Az eset után az apa, Szilágyi Zoltán, közleményben támadott vissza. „A Szilágyi név helyett viseld édesanyád családnevét” – üzente lányának.

A még az apjával élő másik Szilágyi-lány, Szilágyi Gerda december végén azt állította: nem igaz, amiket Liliána állít.

Ezután a nővére azt üzente neki: „Minden, amit tettem és teszek, az nagy részben azért van, hogy egyszer te is szabadon tudj élni.”

A Magyar Úszó Szövetség két hét múlva vizsgálóbizottságot alakított, ami Szilágyi Liliána ügyét volt hivatott kivizsgálni.

fotó: Nemzeti Sport

A vizsgálóbizottság elnöke, Papp Gábor ügyvéd szerdán sajtótájékoztatót tartott, ahol a Nemzeti Sport tudósítása szerint bejelentette: a rendelkezésükre álló bírósági ítélet szerint Szilágyi Zoltán, Szilágyi Liliána apja valóban agresszív viselkedést tanúsított idősebb lányával szemben.

A bizottság elnöke kitért arra is, hogy a bizottság által meghallgatott személyek egybehangzó állítása alapján meggyőződtek arról, hogy mindaz, amiket Szilágyi Liliána a nyilvánosság előtt állított, megfelel a valóságnak – írja a Nemzeti Sport.

Valódi Hírek