Friss: Oscar-díjas lett Sipos Zsuzsanna, a Dűne magyar berendezője nyerte az aranyszobrot

Magyar siker.

Közép-európai idő szerint hétfő hajnalban tartották a 94. Oscar-gálát a Los Angeles-i Dolby Theatre-ben, ahol a magyar filmszakma ezúttal sem maradt díj nélkül.

A gála egyik nagy esélyese a Dűne című amerikai filmprodukció volt,

amit összesen 10 kategóriában jelöltek Oscarra,

köztük a legjobb látványtervezés díjára is. Egész pontosan a látványtervező Patrice Vermette és a berendező Sipos Zsuzsanna izgulhattak, és nem hiába.

Azok után, hogy két hete a páros elnyerte a brit BAFTA-díjat a megaprodukció látványtervezéséért,

az Oscar-zsűri is őket találta a legjobbnak a kategóriájukban.

Ez volt az este negyedik Oscar-díja, amit Denis Villeneuve sci-fije elnyert.

Vermette után Sipos Zsuzsanna is mondott pár szót, és magyarul is megköszönte a zsűrinek a díjat.

Sipos Zsuzsanna korábban dolgozott a Szárnyas fejvadász 2049 és a Gemini Man című filmekben, valamint a Borgiák sorozaton is. A 2017-es Szárnyas fejvadász 2049-ben már dolgozott együtt a kanadai rendezővel.

Korábban Sipos a HVG-nek azt nyilatkozta, nagyjából 20 százalék esélyt lát arra, hogy elnyerjék a szobrot. A berendezést egyébként jelentős részben Magyarországon gyártották le, ahogy hazánk volt a film forgatásának fontos helyszíne is.

(via, 444.hu)

Valódi Hírek