Bojár Gábor: Orbán nagyon erősen dolgozik a huxiton, de ami ennél is rosszabb, hogy az unió árulói lettünk

A haveri kapitalizmus csak újabb megrendeléseket hoz, nem értékeket.

Márki-Zay Péter gazdasági tanácsadója, Bojár Gábor szerint, sokszor olyan dolgokra írják ki a közbeszerzéseket, amelyekre valójában nincs is szükség.

„Azt szokták mondani, a hazai közbeszerzések 30-50 százalékkal drágábbak amiatt, hogy nincs igazi verseny. Pedig ez a kár legkisebb része. Ennél többet árt, hogy rosszul végzik el a munkát a közbeszerzési tendereken kiválasztott cégek – hiszen miért is végeznék el jól, ha nem ezen múlik a következő megbízásuk?” – fogalmazott Bojár Gábor az Mfor.hu-nak adott interjúban .

A Graphisoft alapítójaként ismert nagyvállalkozó, – aki jelenleg Márki-Zay Péter egyik gazdasági tanácsadója – szerint sokat rombol „az úgynevezett haveri kapitalizmus a vállalkozói kultúrában. Hanyag munkát végezni olcsóbb, sőt hasznos is, hiszen,

ha újra kell csinálni, az újabb megbízást jelent”

— mondta a nagyvállalkozó.

Az is probléma szerinte, hogy sokszor olyan dolgokra írják ki a közbeszerzéseket, amelyekre valójában nincs is szükség. „Azt, hogy mire írnak ki közbeszerzést, az befolyásolja, hogy miből lehet többet ellopni. Nemcsak azért építenek ennyi stadiont tök feleslegesen, mert Orbán Viktornak a foci a kedvence, hanem mert egy stadionnál nehezebb összehasonlító árat találni, mint például egy autópályánál, ahol elő lehet szedni, hogy Letenye horvát oldalán miért kerül töredékébe egy kilométer, mint ugyanaz a magyar oldalon” — világított rá Bojár a furfangos orbáni „logisztikára”.

A vállalkozó-tanácsadó szerint „nagyon kreatív nép vagyunk, enélkül nem éltük volna túl az elmúlt viharos ezer évet. De sajnos ma a kreativitás többnyire csak abban merül ki,

hogy hogyan kerüljön közel valaki a hatalomhoz.

A haveri kapitalizmus nem ösztönöz értékalkotásra. Sőt, elnyom létező, valódi alkotó energiákat.”

Bojár Gábor arról is beszélt, hogy Orbán Viktor „nagyon erősen dolgozik rajta”, hogy megszerezze a huxithoz szükséges társadalmi támogatást.

Azaz ahhoz, hogy Magyarországot kiléptesse az Európai Unióból.

„Hiszen mi másra szolgál a szüntelen brüsszelezés.” Más kérdés – tette hozzá Bojár –, hogy „még a kilépésnél is rosszabb történt:

az unió árulói lettünk”.

(via, hvg.hu)

Valódi Hírek