Videóval: Magyarország felől érkezett a Zágrábban becsapódó katonai gép

Ez komoly incidens.

Csütörtök éjjel azonosítatlan tárgy zuhant le Zágrábban. A horvát államfő az incidens után sürgős tanácskozásra hívta hivatalába a horvát vezérkar főnökét, Robert Hranj tengernagyot, illetve a polgári felderítés és a katonai felderítés vezetőit, Daniel Markićot és Ivica Kindert.

A képek és videófelvételek szerint a tárgy három méter széles, egy méter mély lyukat ütött a földbe. Két ejtőernyő maradványait is megtalálták a közelben. A horvát kormány péntek délelőtt tizenegykor

erősítette meg,

hogy katonai gép maradványait találták meg, és a gép keleti irányból, Magyarország felől érkezhetett.

Zoran Milanović horvát elnök péntek délelőtti videóüzenetében reagált a történtekre:

„Az objektum több mint 40 percig repült Magyarország felett, Horvátországban kevesebb mint hét percig repült, és Jarun térségében zuhant le, szerencsére személyi sérülés nélkül.”

Andrej Plenković horvát miniszterelnök a zágrábi kormányzat tájékoztatása szerint már beszélt Orbán Viktorral és Mario Nobilo NATO-nagykövettel is. Az ügyben vizsgálatot is elrendeltek.

„Tudjuk, milyen objektum repült be és honnan […] Ez komoly incidens, aminek a kivizsgálása folyamatban van”

– közölte a tanácskozás utáni sajtótájékoztatóján Milovanović elnök. Állítása szerint az eddigi vizsgálataik alapján a radarjaik rögzítették a repülő útját, de egyelőre még nem jött el az ideje az ujjal mutogatásnak.

„Engem az érdekel, hogy hogyan tölthetett ennyi időt Zágráb fölött egy ilyen szofisztikált repülő”

– mondta az elnök.

Mario Banožić védelmi miniszter szerint a drón Magyarország irányából lépett be Horvátország légterébe

1300 méter magasságban, 700 km/h-ás sebességgel repülve, pár perccel este 11 előtt.

A horvát kormány aggodalmát fejezte ki és információkat kért a magyar kormánytól az ügyben.

Markijan Lubkjivski, az ukrán védelmi miniszter tanácsadója a Jutarnji.hr-nek nyilatkozva

határozottan elutasította,

hogy a Zágrábban lezuhant drón ukrán lett volna.

Szijjártó Péter külügyminiszter rövid Facebook-bejegyzésben annyit közölt, hogy beszélt a horvát külügyminiszterrel. Mint írja,

„a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint több NATO tagország, így Magyarország légtere is érintett volt a drón repülésében”, a magyar kormány pedig szorosan együttműködik a horvát hatóságokkal az ügy kivizsgálása során.

Videó:

(via, Jutarnji.hr / Telex)

Valódi Hírek