Vadai a honvédelmi bizottság azonnali összehívását kezdeményezi Benkő Tibor hajmeresztő kijelentései után

Elképesztő az inkompetencia.

A hétvégén szintet lépett a kormány teszetosza pávatánca az orosz-ukrán háború ügyében – közölte hétfőn Vadai Ágnes. A DK-s politikus idézte Benkő Tibor honvédelmi minisztert, aki a Fidesz kiskunhalasi lakossági fórumán azt mondta:

„Szükségünk van arra, hogy erős honvédség legyen, de arra nem leszünk felkészültek, hogy bárki ellen ezt az országot meg tudjuk védeni”.

A honvédelmi miniszter nem tudott értelmezni egy újságírói kérdést sem a lehetséges orosz támadással kapcsolatban, majd nem sikerült elhatárolódnia a fideszes közönség soraiban nagy üdvrivalgást kiváltó, kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításának gondolatától sem – húzta alá Vadai.

„A DK szerint megengedhetetlen, hogy miközben Magyarország határaitól alig pár száz kilóméterre háború dúl, a miniszterelnök és a honvédelmi miniszter egymásnak ellentmondó kijelentésekkel rombolja a magyar lakosság biztonságérzetét”

– jelentette ki Vadai Ágnes, aki azt is közölte, hogy a DK, a Jobbik és az MSZP a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság azonnali összehívását kezdeményezi.

Benkő Tibornak azonnali magyarázatot kell adnia, hogy miért gondolja a magyar hadsereget alkalmatlannak a haza megvédésére, miért nem tudott választ adni egy esetleges orosz támadás forgatókönyvére és valójában fontolgatja-e a kormány a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – közölte az ellenzéki politikus.


.

Valódi Hírek