Ocsmány módon állt bosszút a kormány a DK-s képviselőn, mert kiderítette az igazat Bayer Zsolt feleségéről

Ez felér egy beismerő vallomással.

„Először is szeretném megköszönni Bayerné dr. Matusovits Andreának amiért beperelt azért, mert dokumentumokkal bizonyítottam az állításomat, és ezáltal lehetőségem van itt is, és máshol is elmondanom a médiában azt, hogy hogyan üzletelt vérplazmával, mint az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója.”

— kezdte felszólalását Sebián-Petrovszki László, a DK országgyűlési képviselője. Hétfőn szavazott arról a Parlament, hogy felfüggesztik-e a képviselő mentelmi jogát azért, mert kiderítette Bayer Zsolt feleségének a vérplazma eladásával való trükközését.

Tavaly derült ki, hogy a vérplazmát, amit a véradóktól a vér mellett vesznek le, Bayer Zsolt feleségének az irányítása alatt a világpiaci árnál jóval kisebb összegért árulta a Vérellátó Szolgálat.

A DK akkor kiperelte a pontos dokumentumokat az OVSZ-től. Az állt bennük, hogy 78 euró/kg-ban határozták meg a vérplazma árát, miközben a világpiaci ára 110 euró/kg körül mozgott.

Ez azt jelenti, hogy minden kiló eladott vérplazmán a magyar állam több mint 30 eurót, vagyis több mint 11 ezer forintot, évente pedig közel 1 milliárd forintot bukott, mivel a szerződések évente 85 tonna vérplazma eladásáról szóltak bizonyos cégeknek.

„Azt természetesen nem állítottam, hogy ő (Bayer Zsolt felesége) az értelmi szerzője ennek, az egyébként a magyar államot és adófizetőket hátrányosan érintő szerződésnek. Ettől még a tény az tény. Dokumentumokkal, kiperelt szerződésekkel tudjuk bizonyítani.”

— zárta felszólalását Sebián-Petrovszki.

A felszólalás után a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését 114-35 arányban megszavazta az Országgyűlés.

A felszólalást és a szavazást itt nézheted vissza:

Valódi Hírek