Kiderült: Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a bukott fideszes polgármesterjelölt, mégis milliókat kapott az egyesülete a megyei önkormányzattól

Repkedtek a milliók.

Költségvetési csalás miatt két év börtönbüntetésre — amelynek végrehajtását 5 évre felfüggesztették –, valamint 10 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla Bánhidi Balázs volt csömöri kormánypárti polgármesterjelöltet. A volt városvezetőt a bíróság 5 évre eltiltotta gazdálkodó szervezetben való vezetői tevékenység gyakorlásától is.

Érdekesség, hogy az ítélethirdetés időszakában a Pest Megyei Önkormányzat

13 millió forintot ítélt meg a volt polgármesterjelölt által irányított Csömöri Torna Egyletnek,

amelyet a gödi Samsung-gyár adóbevételeiből elindított pályázatból finanszíroztak. Ezt a narancs.hu tudta meg.

A megyei önkormányzat 400 millió forintot szavazott meg tavaly a gyár adóbevételeiből különböző, köztük számos fideszes kötődésű egyesületnek. Arról már korábban beszámoltunk, hogy a megszavazott pályázati forrásokat helyi kormánypárti propagandalapok felépítésére használták.

Az Itt lakunk — Csömör című propagandakiadványt a dunakeszi Közép-magyarországi Régióért Alapítvány adja ki, amely szintén erős kormánypárti kötődéssel bír. A helyiek szerint a lappal a választások kimenetelét próbálják befolyásolni, ugyanis a településen nincs más fideszes tulajdonú lap.

A korábban említett, Bánhidi Balázs által vezetett Csömöri Torna Egylet 13 millió forintot kapott kisbusz vásárlására. Bánhidi a 2019-es önkormányzati választáson a Fidesz színeiben csúnyán leszerepelt, a szavazatok alig több mint 30%-át kapta a regnáló Fábri Istvánnal szemben, aki közel 70%-kal győzött ellene, és a testületben is csak a civilek szereztek mandátumot.

A jelölt már a 2019-es önkormányzati választási idején gyanúsítottja volt a büntetőügynek,

amelyet különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt indítottak. Bánhidi az eljárás ötödrendű vádlottja volt.

Az Index 2019-es cikke szerint a vádlottak közreműködtek, hogy bizonyos vállalatok a korábbi Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által kiutalt mezőgazdasági támogatásokat valótlan számlákkal és hamis együttműködési szándéknyilatkozatokkal vegyék igénybe, ezáltal pedig a 216-tól 421 millió forintig terjedő vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

A narancs.hu megkereste az ügyben eljáró hatóságokat, és kiderült,

a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség kezdeményezte a bíróságnál, hogy az érintettek letöltendő szabadságvesztésben részesüljenek.

A vádlottak enyhítésért fellebbeztek.

A Pest Megyei Önkormányzattól úgy nyilatkoztak, nem volt tudomásuk a büntetőügyről. Ez annak fényében érdekes, hogy az eljárás már 2019-ben elindult, a pályázati pénzeket pedig csak 2021 szeptemberében utalták el.

Bánhidinak nem ez volt az egyetlen zűrös ügye. A fenti mellett 2020 végén például

a Gödöllői Rendőrkapitányság garázdaság miatt indított eljárást ellene,

mivel egy áruház parkolójában nekilökte a bevásárlókocsiját egy csömöri lakosnak, ezt követően pedig több alkalommal megütötte a sértettet. További büntetőügyeiről a Magyar Narancs cikkében lehet részleteket olvasni.

(magyarnarancs.hu/Index nyomán)

Valódi Hírek