Európa döbbenten pislog Orbánék legújabb rendeletén — Példátlan a magyar gyakorlat

Több országot is megkérdeztek arról, beengedi-e az állam a sajtót a kórházakba.

Sehol nincs a magyarországihoz fogható kormányzati kontroll az egészségügyi dolgozók sajtónyilatkozataival, a járványhelyzet bemutatásával és a kórházi-ápolási munka nyilvánosságával kapcsolatban – írta szerdán a Népszava.

Mi is beszámoltunk arról, hogy a Fővárosi Törvényszék döntése alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) jogtalanul utasította ki a sajtót a kórházakból.

A Magyar Közlönyben azonban a bírósági döntéssel ellentétes határozatot jelentett be a kormány. Eszerint az operatív törzs határozhatja meg a sajtó egészségügyi intézményekbe való belépésének rendjét.

Ez azt jelenti, hogy az Orbán-kormány még a bíróság jogerős döntését is figyelmen kívül hagyta.

A Népszava öt különböző országban kérdezett rá az ezzel kapcsolatos ottani gyakorlatra. Arra voltak kíváncsiak, hogy

  • kinek a hatásköre a kórházi sajtóengedélyek megadása,
  • milyen esetekben utasíthatják azt el,
  • korlátozták-e a járvány alatt a újságírók korábbi lehetőségeit,
  • illetve mit gondolnak a sajtó szerepéről a járvány elleni védekezés hiteles bemutatásában.

A körkérdésből az derült ki, hogy a megkérdezett országok teljesen más gyakorlatot követnek, az állam nem szabályozza ilyen módon a kórházakat és a médiát.

Észtországban például minden egészségügyi intézmény önállóan szervezi a médiakapcsolatait, a finnek sem szólnak bele az ilyesmibe, a dán egészségügyi minisztérium pedig annyira nem illetékes az ügyben, hogy a Népszavát egyenes a Dán Újságírók Szövetségéhez irányították.

 

Valódi Hírek