FRISS: Hatalmas országjáró kampányba kezd Dobrev Klára, hogy győzelemre segítse az ellenzéket

Április 3-ig az ország minden sarkába el akar jutni.

Kedden a közösségi oldalán jelentette be az első miniszterelnök-jelölti előválasztási forduló győztese, hogy két hónapos országjáró kampányba kezd, hogy Márki-Zay Pétert és az ellenzéket segítse győzelemre áprilisban.

Dobrev Klára azt írta:

Tavaly, amikor több tízezer kilométert megtettem az országban és sok-sok ezer emberrel találkoztam, akkor tudtam, hogy ezt nem lehet csak úgy abbahagyni.

Nemcsak azért, mert szerintem egy jó politikus folyamatosan megy, figyel, hallgat és kérdez, hanem azért is mert a kormány hazug propagandájával csak így tudjuk felvenni a küzdelmet.

Ők az ellopott milliárdokból tévéket, rádiókat, újságokat tartanak fenn. Nekünk ott vagytok ti, és ezeket a személyes beszélgetéseket semmi sem tudja pótolni.

Ezért kell eljutni az ország minden részébe, és épp úgy, ahogy az elmúlt hetekben hónapokban, most sincs megállás.

Április 3-áig oda is el szeretnék menni, ahová eddig nem sikerült.

Számomra ezek a beszélgetések a legértékesebbek, hiszen csak így tudunk majd Márki-Zay Péter vezetésével egy jobb országot építeni!


.

Valódi Hírek