Bruck András: Ezt kell mostantól tennie Márki-Zaynak, ha le akarja győzni Orbánt

Jogos.

Bruck András író, publicista szombaton a közösségi oldalán egy figyelemre méltó posztot tett közzé, ebből idézünk alább:

A becstelenségben megvénült, a Btk. valamennyi paragrafusát kimerített Fidesznek lényegében csak gyengeségei vannak, legnagyobb ereje a megingathatatlan szavazótábora. Ők ezért nem is érdekesek, amúgy is kétharmados törvényeken keresztül előállított információs vákuumban élnek és az ellenzék számára elérhetetlenek.

A választást majd eldöntő bizonytalanok százezreihez viszont el lehetne jutni. De nem a Völner üggyel vagy a lélegeztető gépekkel, vagy az egyvégtében termelődő új ügyek valamelyikével, hanem azzal, amitől a Fidesz a legjobban tart,

a miniszterelnöki vita kikényszerítésével.

Erős, elszánt kommunikációs offenzívával el lehetne érni, hogy Orbán ne térhessen ki előle. Egyszer már nemet mondott rá, üzent, de ugyan hányszor mondhatna még nemet anélkül, hogy a demokratikus vita ismételt visszautasítása – elvégre szerinte itt demokrácia van – ne forduljon ellene, ne lássák őt gyávának, megfutamodónak.

Márki-Zay Péter az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, ezért viselkedjen a pozíciójához illően: kitartóan kezdje el követelni, és ebben a hat párt valamennyi vezetője csatlakozzon hozzá, hogy legyen miniszterelnök-jelölti vita, valamint, hogy az M1-en és a Kossuthon ő is kapjon annyi időt, mint Orbán Viktor.

Mint kihívónak, ez járna is neki. Az „utca” természetes igazságérzete pedig mellé állna, ezért bajos volna őt a végtelenségig visszautasítani.

Orbán kénytelen lenne engedni. A miniszterelnök-jelölti vita, de már előtte a vitáról folyó vita is főnyeremény lehetne az ellenzéknek. Erre már a két táboron kívüliek is felfigyelnének, és akár kormányváltó hangulat is előállhatna.

Orbán Viktor kedden Moszkvába megy, mert a tartótisztje magához rendelte. Nem az lesz a program, amit a kormány hazudik: Paks2, energiaellátás, orosz vakcina.

Az Ukrajnát éppen háborúval fenyegető Putyin új európai rendet akar, és ezt a NATO és az EU, azaz a mi biztonságunk és jövőnk legfőbb garanciái rovására képzeli el.

Egyebek között egy NATO-mentes Magyarországot követel. Ehhez szüksége van Orbánra is, akinek viszont jó ideje minden lépése arról árulkodik, hogy a nemzeti érdekek védelme és az EU helyett Putyin mellé állt.

Egy miniszterelnök-jelölti vitán ugyan mivel tudna ez ellen a vádak ellen védekezni? Hogyan tudhatna egy ilyen vitát megnyerni a talpraesett MZP-vel szemben? És hány, számára biztosan vesztes vitatéma lenne még.

Bruck András

Valódi Hírek