Vadai választ követel Pintértől: Mióta figyelteti meg a Fidesz az ellenzéket a titkosszolgálatokkal?

Kövér kiszivárgott beszéde súlyos kérdéseket vet fel.

Egy kiszivárgott hangfelvételből tudjuk, hogy Kövér László házelnök arról beszélt a titkosszolgálati vezetőknek, hogy az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt az országra nézve.

A DK szerint ezek súlyos, kizárólag diktatúrákra jellemző mondatok, amelyek Kövér László szájából természetesen utasításnak minősülnek a titkosszolgálatok felé.

A Demokratikus Koalíció tudni akarja, hogy milyen megfigyelési akciókat indítottak a titkosszolgálatok Kövér szavai után, ezért írásbeli kérdéssel fordulunk a Belügyminisztériumhoz – közölte hétfőn Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság alelnöke.

Vadai tudni akarja:

  • Eleget tettek a titkosszolgálatok Kövér parancsának?
  • Amennyiben nem Kövér László az első, aki ilyenre utasította a titkosszolgálatokat, akkor mióta tart az ellenzék titkosszolgálati megfigyelése?
  • Mely ellenzéki politikusokat és pártokat, valamint hány ellenzéki szavazópolgárt figyel meg a hatalom elvesztésétől félő fideszes pártállam?
  • Ki adott még utasítást Kövér László mellett arra, hogy a titkosszolgálatok a kormánnyal egyet nem értő politikusokat, pártokat és embereket figyeljenek meg, felelevenítve a kommunista állambiztonság legalantasabb tradícióit?
  • Ki fog még börtönbe menni ezért a kormányváltás után, természetesen Kövér László cellatársaként?

– áll Vadai kérdéslistájában.

Valódi Hírek