A DK bocsánatkérést vár Kövér Lászlótól az ocsmány mondatai miatt (+videó)

Vadai Ágnes szerint több millió magyart sértett meg a házelnök.

Szombaton szivárgott ki Kövér László titkosszolgálati vezetők előtt tartott beszéde, amelyben a házelnök azzal hergelt, hogy a jelenleg az ellenzék számít a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélynek Magyarországon.

Az ügyre reagált Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság alelnöke.

Lapunkhoz is eljuttatott közleményében Vadai azt írja:

Nem jelentünk nemzetbiztonsági kockázatot – Kövérnek több millió magyar embertől kell bocsánatot kérnie!

Egy most kiszivárgott hangfelvételen Kövér László a magyar ellenzéket nevezi a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélynek. A házelnök mindezt a nemzetbiztonsági szolgálat vezetői előtt jelentette ki, akiknek alkotmányos kötelességük lenne a pártsemleges működés.

A Demokratikus Koalíció azonnali bocsánatkérést követel Kövér Lászlótól több millió magyar ember nevében! Azt már megszoktuk, hogy Orbán Viktorék az ellenzéket és az ellenzéki pártok szavazóit nem tekintik a nemzet részének.

De az, hogy Kövér a nemzetbiztonsági szolgálat vezetőinek ad „kilövési engedélyt” politikai ellenfeleire, az minden demokratikus határon túlmegy.

A DK szerint egyben a kiszivárgott hangfelvétel egy újabb bizonyítéka, hogy a Pegasus kémszoftver használata és a botrányos lehallgatások mögött a Fidesz legfelsőbb vezetésének döntése áll.

Orbánék ma már semmiben nem különböznek a legvadabb pártállami rendszerektől: kitaszítják a nemzetből a velük egyet nem értőket, nemzetbiztonsági kockázatnak nevezik és lehallgatják politikai ellenfeleiket.

2022 tavaszán véget kell vetnünk ennek és alapjairól kell újraépítenünk egy szabad Magyarországot!

dr. Vadai Ágnes

Kövér beszédét itt találod:

.

(dkp.hu)

Valódi Hírek