Orbán Viktor: „Én nem mondanék le egyetlen emberről sem, majd meglátjuk, lesznek-e halottak”

Cikkünk frissül.

Arra számított, hogy akik nem oltásellenesek, ám a lehető legkisebb fáradsággal meg tudják oldani az oltás felvételét, azok kapni fognak az alkalmon. Ezért a kormány úgy döntött,

az oltási hetet egy héttel meghosszabbítja

— jelentette be Orbán szokásos péntek reggeli rádióinterjújában a Kossuth rádión. Szerinte idén lehet a tavalyinál jobb karácsonyunk, ha a harmadik oltást felvevők száma megnő.

Azt mondta: ő nem mondana egyetlen emberről sem, majd meglátjuk, hogy lesznek-e halottak. Mindenkit arra kér, hogy vegye fel a harmadik oltást.

„Aki felvette a harmadik oltást, annak megmentettük az életét”

— fogalmazott. A gyerekek oltásával kapcsolatban azt mondta, ez egy fiatal vírus az emberiség történelméhez képest, ezért nagyon óvatosak a tudósok. Az 5-12 év közötti gyerekek oltását is rengeteg mérlegelés és kísérleti eredmény előzte meg.

December végén érkezik 130 ezer adag, utána folyamatosan jön az országba a gyerekeknek szánt vakcina. A szülőket arra kéri, fontolják meg gyermekeik beoltását.

Elmondta azt is, hogy további lezárásokat nem tervez a kormány, de semmi sem kizárt, és minden rosszra fel kell készülni. Ugyanakkor hozzátette: az igazi megoldás az oltás, a járványt a lezárások csak lassítják.

Az orvosok és az ápolók emberfeletti munkát végeznek, és kitartanak. Soha nem látott orvosbéremelés volt, és az elmúlt három évben az ápolónők bérét is megemeltük 70 százalékkal.

„Így sem elég, de 70 százalékkal több”

— mondta. Hozzátette: az eszközök megvannak, vakcinák és orvosságok is vannak. Egyelőre ember is van elég, de van még ki nem nyitott járványkórházunk is.

A magyarországi egészségügyi kapacitások nagyságrendekkel nagyobbak, mint a nyugati országokban. Ezeket a kapacitásokat vésztartalékként jövőre is életben kell tartanunk.

Szó volt a migrációról is. Orbán szerint három irányból ér minket migránstámadás, és ez mindhárom irányból egyszerre nő.

Ezzel kapcsolatban azt mondta:

amit Brüsszel csinál, az ostobaság.

Orbán szerint háborús időben nem lehet a békében hozott szabályokat megtartani. Szerinte Brüsszelnek abba kell hagynia azt, amit most csinál, hogy megbünteti azt, aki megvédi Európát.

Felhívta a figyelmet, hogy legalább a határvédelem költségeit megtéríthetné Brüsszel, tekintve, hogy az afganisztáni helyzet miatt egyre nagyobb lesz a nyomás.

Ugyanakkor hozzátette: a Soros-féle „bevándorlást segítő” szervezetek kapnak pénzt, akik megvédik Európát, azok pedig nem.

Elmondta: mi nem akarunk bevándorlóország lenni, úgyhogy ki kell alakítani azokat a szabályokat, hogy a bevándorlóországok és a nem bevándorlóországok együtt tudjanak élni.

Szóba jött a „rezsicsökkentés”, ami Orbán szerint egy 2014 óta tartó harc. Ennek szerinte az a lényege, hogy mindegy, hogyan mozog a gáz meg az áram világpiaci ára, azt olyan szinten kell tartani, hogy az emberek ki tudják fizetni.

Arra a felvetésre, hogy ez piacellenes, azt felelte: őt ez nem érdekli, őt a magyar emberek érdeklik.

„Ez a rendszer működik”

— mondta, szerinte 7-8 sikeres év van a hátunk mögött ebben. Ez egy megvédhető rendszer szeinte, és Brüsszelben is megvédték. Persze a multik ettől nem boldogok, hiszen szeretnének több pénzt keresni — mondta Orbán.

„Ezt én megértem”

— fogalmazott, hozzátéve, hogy valakinek azonban az embereket is meg kell védenie.

Azt is elmondta: ő az adócsökkentés politikájában hisz, mert az bevál.

„Ha munka van, minden van”

— mondta. Hozzátette: magasabb lesz a minimálbér januártól, mint az átlagbér volt a baloldal latt. Ezért 2022 januárjától újra csökkentik a munkát terhelő adókat. 750 milliárd forintot hagynak a munkaadóknál.

Csökkentik az EKHO-t, megfelezték az iparűzési adót, amit továbbra sem emelnek meg. Továbbá a babakötvény után járó állami támogatást is megduplázzák.

„Kibe fektessen az ember, ha nem a saját gyerekébe?”

— tette fel a kérdést.

Valódi Hírek