Orbán Viktor csúnyán bepipult Márki-Zayra: Idegességében majdnem káromkodott a kormányfő

Felbőszítette az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

Szokásos pénteki rádióinterjúján vett részt Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, amelyben a járványhelyzetről beszélt. A miniszterelnök azt mondta, bízik benne, hogy elegendők lesznek a most bejelentett intézkedések, de arra számít, hogy a továbbiakban is nőni fognak az esetszámok, és a virológusok is erre figyelmeztetnek.

Az adásban elmondta, bárki elkaphatja a vírust, de nem mindegy, milyen következményekkel. Kifejezte, az oltatlanok életveszélyben vannak. Azt mondta, a virológusok egyetértenek abban, hogy a védelmi intézkedések nem elegendők, csupán a járvány terjedésének sebességét lassítják.

A kormányfő azt is elmondta, az egyetlen védelmet jelentő eszköz az oltás. Hozzátette, a két oltás után 4-6 hónappal elkezd csökkenni a vakcinák hatása, ezért a harmadik dózis beadását is javasolja. Szerinte a harmadik oltás után magasabb a védettségi szint, mint az első kettő után.

Arról beszélt, jövő héten november 22. és 28. között oltási akcióhét lesz, amelyen regisztráció nélkül is bárki beoltathatja magát reggel 7-től este 7-ig a 101 oltóponton. Az oltásellenességre kitérve megjegyezte,

ha gyermekként nem kaptak volna az emberek vakcinákat, sokan már nem élnének.

Szerinte jelenleg 10 millió adag vakcina van Magyarországon, így azok akkor is elegendők lennének, ha negyedik oltásra lenne szükség. A kiskunhalasi járványkórházról azt mondta, kiemelt klinika lesz belőle, és azt akkor nyitják meg, amikor szükség lesz rá.

A benzinár befagyasztásával kapcsolatban megjegyezte, egy ideig el lehet viselni a magas árakat, azonban ha tartóssá válik az áremelkedés, akkor lépni kell, ugyanis nem csupán az autósokat érinti az áremelkedés, mivel az megnyilvánul a fogyasztási cikkek árának növekedésében is. Szerinte ha szükséges, februárban meghosszabbíthatják az árbefagyasztást.

Orbán szerint már hetek óta azon dolgozik a kabinet, hogy a kisvállalkozókra is kiterjesszék a rezsicsökkentést, mert szerinte a „nagyok” kibírják a magas árakat, a kicsik azonban nem. Úgy fogalmazott, a „brüsszeli bürokrácia vért hány a rezsicsökkentéstől, ott a multik diktálnak„.

Márki-Zay Péternek burkoltan, a nevének kiejtésétől gondosan tartózkodva olvasott be. „Van egy szó, amit az ember mond, amikor olyanokat hall, hogy kevesebbet használjuk az autót, vagy üljünk kevesebbet az autóba,

erről megvan a véleményem, de inkább nem mondom ki

— jelentette ki.

A GDP-növekedésről a műsorvezető, Nagy Katalin megjegyezte, a várakozásokat alul fogja múlni. Ez Orbán szerint bizonyos idei terveket veszélyeztetni fog, de a 13. havi nyugdíj jövő februári kifizetését nem. A miniszterelnök megjegyezte, az 5 és fél százalékos növekedés biztosan meglesz, de ez a várakozásokhoz képest valóban rosszabb eredmény.

Szerinte a 13. havi nyugdíj megmutatja, hogyan gondolkoznak az idősekről, és ez társadalmi igazságossági kérdés.

Azt nem fejtette ki, miért az országgyűlési választások előtt két hónappal vezetik be,

így nem derült ki, kampányfogásnak tekinthető-e a lépés.

Szerinte vita volt arról a kormányban, hogy a 25 év alattiak szja-mentességét valóban bevezessék-e, de azt „sikerült megtartani”. „A fiatalok is kapnak egy lehetőséget, és az időseket is megbecsüljük” — mondta ezt már-már választási kampányszlogenként.

(Kossuth rádió nyomán)

Valódi Hírek