Kiverték a balhét a fideszesek Jászberényben, amiért nem játsszák az őszödi propagandafilmet, amit pár nappal később ők mutattak be a moziban

Legalább addig is reklámozták magukat.

November 5-én bemutatták a jászberényi moziban a fideszes propagandafilmet, az Elkxrtuk című alkotást. A vetítésről Pócs János, a térség országgyűlési képviselői tett fel képeket a Facebook-oldalára.

Érdekesség, hogy korábban arról beszéltek az alkotók, nincs politikai célja a filmnek. Ennek ellenére a kezdetek óta leplezetlenül zajlik a film kormánypártok általi promotálása: a premieren a Fidesz-tagság jelentős része részt vett. A jászberényi moziban a vetítés előtt pedig nem más, mint

az országgyűlési képviselő, Pócs János mondott beszédet.

A narancs.hu korábban arról írt, hogy a jászberényi kormánypárti politikusok szerint letiltotta a városvezetés a fideszes film vetítését az önkormányzati fenntartású moziban, ezt azonban

Balogh Béla alpolgármester cáfolta,

és úgy reagált, a novemberi műsorrendben benne lesz a vetítés.

Az ígéret teljesült, és a vetítés tényét a jászberényi Fidesz-frakcióvezető, Tamás Zoltán jelentette be. A képek tanúsága szerint sokan voltak, és bár osztottak maszkot, azt sokan nem viselték, köztük Pócs János sem, aki ugyan a kezében tartotta a maszkot,

egyik képen sem látszott, hogy viselte.

(narancs.hu/Nyugati Fény)

Valódi Hírek