A Parlamentben szembesítették Kövér Lászlót a gigamutyival: Arató Gergely világos választ vár a házelnöktől

Nehezményezi a folytonos kettős mércét.

Facebook-videót tett közzé kedden Arató Gergely előző napi parlamenti felszólalásáról, amelyben arról beszélt, Kövér László kabinetfőnöke 320 millió forintos alapítványi támogatásból vásárolt budai villát. A politikus beszédében azt mondta, nemes célokat szolgál, amikor határon túli tehetséges fiatalokat támogatnak, azonban a rideg valóság mindig mást mutat.

Arató azt mondta, a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány is nemes célokért jött létre, azonban a működése mégsem ezen célokat szolgálja. A politikus megemlítette, hogy tényfeltáró újságírói munka révén kiderült,

az alapítvány támogatásainak jelentős részét egy budai villa megvásárlására fordították,

a maradékot pedig az alapítvány vezetőjének egy nagy értékű személygépkocsit vásároltak.

A képviselő szerint idáig ez önmagában nem politikai ügy, ez csak azután vált azzá, miután kiderült, kik az érintettek.

A villában a házelnök kabinetfőnökének rokonai laknak,

az alapítvány kuratóriumi elnöke pedig szintén Kövér munkatársa, aki a tevékenységéért nagy értékű személygépkocsit kapott tartós használatra.

A kínai adományozóról kiderült, hogy Kövér javaslatára tüntették ki, és Arató szerint jó viszonyban van a fideszes vezetéssel. A politikus szerint kérdéses, hogy az adományozó tudta-e, hogy nem határon túli tehetségeknek ment el a pénz, hanem a vezetők zsebébe.

Szeretik elmondani, hogy milyen a család, szeretik elmondani, hogy hogyan kell nevelnünk a gyerekeinket, szeretik elmondani azt, hogy milyen a helyes keresztény élet, és szeretik elmondani azt is, hogy ki az igazi hazafi, és hogyan kell gondolkozni a határon túli magyarokról” — sorolta Arató.

A valóság ezzel szemben az Arató szerint, hogy ezek csupán álcák, mert a kormánypárti politikusok csupán anyagi és politikai célokat szolgáló döntéseket hoznak.

„Amit önök csinálnak, az színtiszta képmutatás”

— jelentette ki a DK-s politikus. Azt mondta, a kormánypártok családról való gondolkodását a Borkai-ügy mutatta meg, a szerelem szabadságáról és a keresztény erkölcsről alkotott nézeteiket a Szájer-ügy bizonyította, a határon túli magyarokról alkotott véleményüket pedig a jelenlegi ügy támasztja alá.

A képviselő felhívta a figyelmet arra az ellentmondásra is, miszerint Kövér László büntetést osztogat a szerinte nem megfelelő viselkedés miatt, és az ellenzéket folyamatosan bírálja interjúiban. Arató választ követel az Országgyűlés elnökétől, elfogadhatónak tartja-e a most kirobbant botrány érintettjeinek ténykedését.

Arató Gergely felszólalását itt lehet megnézni:

(Arató Gergely/Facebook)

Valódi Hírek