„Lőrinccel kiteljesedett az életem, nagyon mély a kapcsolatunk” — Várkonyi Andrea exkluzív interjúban vallott házasságáról

Ilyen szerelem csak egyszer van az életben.

Hosszú interjút adott a HOT! magazinnak Várkonyi Andrea.

A nemrég megjelent könyvéről is beszélt a bulvárlapnak: elmondta, hogy a kiadó tavaly kereste meg az elképzeléssel.

„Ismerve a műsoraimat és a gondolkodásomat, úgy vélték, pszichológusként sokaknak tudnék segíteni. Ez még azelőtt volt, hogy megismertem Lőrincet, tehát más élethelyzetben voltam”

— mesélte. Leginkább a korábbi, Micsoda nők! című műsorának írott, kiterjedtebb formájaként gondol a könyvre, csak sokkal szakmaibb megközelítéssel.

Arról is beszélt, hogy sok élethelyzeten van már túl, számos családi nehézségen is keresztülment, így egy-egy témánál a saját életéből merített példákat, elárulva, neki az adott hullámvölgyben mi volt az, ami segített.

„Több mint egy évig készült, közben az ember óhatatlanul változik, nekem pedig különösen mozgalmas volt ez az időszak. Amikor elkezdtem dolgozni a könyvön, egyedülálló anyukaként nem magányosan, mégis egyedül éltem, mire pedig megszületett az utolsó fejezet,

már ott volt a férjem, aki mellett kiteljesedett az életem.

Ez a változás óhatatlanul hatással volt a könyv tartalmára is”

— fogalmazott. Mészáros Lőrincről azt mondta, nagyon jó érzés, hogy egymásra találtak.

„Így, pár héttel az esküvő után olyan jó kimondani, hogy a férjem! És legalább ennyire jó azt hallani, amikor rólam mesél, amikor azt mondja: a feleségem.

Rengeteg kifejezés létezik két ember kapcsolatára, lehet pár, élettárs, férj és feleség…

Mi abszolút társként tekintünk egymásra, nincs olyan téma, amit kerülni kellene, vagy amit ne egymással beszélnénk meg először.

Kifejezetten mély a kapcsolatunk, odafigyelünk egymásra”

— mesélte, hozzátéve, hogy korábban azt gondolta, nem fog még egyszer megházasodni, mert korábbi kapcsolataiban máshol voltak a hangsúlyok.

„Ám amikor megismertem Lőrincet, minden olyan magától értetődővé vált, rövid idő elteltével megkérte a kezem, és én igent mondtam, mert a világ legtermészetesebb dolgának tartottam, hogy összekötjük az életünket. Sőt, abban is biztosak voltunk az első pillanattól, hogy nemcsak polgári, hanem

egyházi szertartást is szeretnénk.

Ez a férjemnek és nekem is fontos volt. Édesapám vezetett az oltárhoz, és bevallom, onnantól kezdve, hogy megláttam aput, szinte végig a könnyeimmel küzdöttem, olyan boldog voltam.

Az esküvő vidám hangulatban telt, azt hiszem, sikerült meghitt hangulatot teremteni, ami a célunk volt”

— mondta.

 

Valódi Hírek