Járványelemző: Félrevezetőek a számok, november végére naponta 150-180 halottja is lehet a negyedik hullámnak

Drasztikusan nőhet a fertőzöttség egy-két héten belül.

Az őszi szünet miatt a napokban alacsony fertőzésszámok várhatóak, azonban utána drasztikusan megnőhet a fertőzöttek száma — mondta Vattay Gábor járványelemző a Népszavának.

Az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszékének vezetője szerint hiába az átoltottság, a mostani adatok olyan gyors és akadálytalan növekedésre utalnak, mint amit például Lombardiában láttunk az első hullámban.

Az esetszámok növekedésének duplázódási rátája 7,5 öt napos jelenleg, és ehhez egy hét késéssel a halálozás is felzárkózott.

„A kórházban lévők számának a növekedése is hasonlóvá vált a múlt héten”

— fejtette ki. Hozzátette, hogy a következő napokban ugyan kedvezőbb adatok jöhetnek a múlt heti iskolai szünet miatt, és ez keltheti azt a fals érzést, hogy már elértük a csúcsot.

Vattay szerint ez azért lesz félrevezető, mert november 8. és 10. körül ismét megnőhet az esetszám, és a hónap közepére újra egyértelmű lesz, hogy nincs még vége a negyedik hullámnak.

Szerinte addigra körülbelül 4000 ember lesz kórházban, a halálozások száma pedig naponta 90 körül lehet majd.

Ha ez után újabb kormányzati intézkedések jönnek, azok csak később fejtik ki a hatásukat — mondta.

November 22-re már 8000 körül lesz a kórházban kezeltek száma,

a halálozásoké pedig napi 150-180-ra is felmehet

— figyelmeztetett.

 

Valódi Hírek