dr. prof. Kósa Lajos bemondta: A mostani járvány elleni védekezés szintje bőségesen elegendő (+videó)

Megszakértette a helyzetet.

„A covid elleni védekezés az nem népszavazás vagy aláírásmennyiség kérdése. Bármikor össze lehet szedni 30 embert, aki azt követeli kormánytól, hogy tiltsa be az oltásokat. Annak sem tennék eleget”

– mondta Kósa Lajos az RTL Híradónak.

A fideszes politikus, aki Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnökeként tagja az operatív törzsnek elmondta, van egy hivatalos hierarchia, amely hivatott dönteni, hogy mikor kell szigorítani.

„A mostani védekezés szintje szerintem bőségesen elegendő.

A legfontosabb az lenne, hogy mindenki azt mondja, hogy oltassa be mindenki magát és a harmadik oltást is vegye fel, mert a legbiztosabb védekezés nem a maszk, a különböző szigorító intézkedések sokasága, hanem az oltás”

– vélekedett Kósa.

Hozzátette, nagyon sok egészségügyi szakember azon az állásponton van, hogy szigorítani kellene a járványügyi intézkedéseken, ezek szerinte „még megalapozottak is lehetnek”, de összességében kell értékelni a helyzetet, és ennek megfelelően hozni intézkedéseket.

„Az intézményvezetők jelentős körének megengedtük azt, hogy tegyen a saját járványügyi helyzete értékelése kapcsán úgy, ahogy azt jónak látja”

– mondta a fideszes politikus.

Példaként hozta fel a Debreceni Egyetemet, ahol kötelező a maszkviselés, valamint azt is, hogy Karácsony Gergely főpolgármester is tett hasonló kezdeményezést, bár szerinte furcsa, hogy ezt csak ajánlásként tette, amit külön nehéz értelmezni.

„Nem látjuk egyelőre indokoltnak azt, hogy lépjünk, de a helyzet hétről hétre változhat, tehát természetesen résen vagyunk és figyeljük az adatokat és köszönjük az aláíróknak az aggodalmat”

– zárta értékelését Kósa Lajos.

Szerdán egyébként az operatív törzs 3125 új fertőzöttet és 36 újabb halottat jelentett. A tegnapi adatok szerint összesen 1 798 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 197-en vannak lélegeztetőgépen.

Az ATV szerda esti Hiíradójában Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakközgazdász arról beszélt,h a kormány nem változtat a jelenlegi járványügyi szabályokon,

6000 új halott

is lehet idén év végéig a koronavírus-fertőzés okozta szövődmények miatt.

Rékassy ötlegazdaként 12 társával együtt egy olyan szakmai javaslatot szignózott, amelyben arra kérik a kormányt, szigorítsanak a jelenlegi járványügyi előírásokon. A szakértő kiemelte, fontos az oltás, azonban már nem várható az átoltottság érdemi növekedése, emiatt pedig nem lehet kizárólag az oltási hajlandóság növekedésére alapozni.

Valódi Hírek