Gőzerővel megy a szervezés: Tömegesen hozzák a békemenetre az erdélyi magyarokat

Romániában tombol a járvány, de a szervezők oltási igazolványt sem kérnek.

„Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt, csakúgy, mint eddig minden alkalommal, ezúttal is utazást szervez a budapesti Békemenetre” — ez a felhívás jelent meg a nagyváradi Bihari Naplóban, amit a Népszava szúrt ki.

„Az EMNT és a Néppárt szervezésében eddig minden alkalommal részt vehettek a nagyváradi, illetve erdélyi magyarok a magyarországi Békemeneteken. Ezúttal is

várják az érdeklődőket és jelentkezőket az EMNT nagyváradi székhelyén …”

— írják. A Néppárt elnöke, Csomortányi István a lapnak azt mondta: Erdélyben több megyében is szerveződnek ilyen utak, néhol a Néppárt maga szervezi, máshol pedig „baráti társaságok”.

Központi szervezési formát azért nem adtak a dolognak elmondása szerint, mert

„önkéntességi alapon működik a dolog, és ki ahol él, megoldja”.

A felhívásra nem csak oltottak jelentkezhetnek, Csomortányi viszont nem akart mélyebben belemenni ebbe a kérdésbe, egyrészt mert — mint mondta — vannak, akik igazolással rendelkeznek arról, hogy már átestek a betegségen, másrészt mert

személyesen beszélgetnek el minden jelentkezővel.

 

Valódi Hírek