OEVB: A keddi rekordtól elmaradt, de így is rengetegen szavaztak a második forduló negyedik napján

Négy nap alatt több mint 340 ezren szavaztak.

Továbbra is nagyon magas a részvételi kedv az első országos előválasztáson, de a keddi rekordtól elmaradnak a szerdai számok – írja a csütörtök reggeli közleményében az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB).

Közlésük szerint a második forduló negyedik napján a sátorban 66.938-an, míg az interneten keresztül 18.770-en adták le a szavazatukat.

Összesen tehát

85.708 polgár voksolt szerdán

arra, hogy Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter legyen a 2022 után kezdődő új korszak miniszterelnöke.

Ez az eddigi harmadik legmagasabb részvételi adat az országos előválasztás történetében.

Az összesített részvétel négy nap után 345.881 fő.

Az OEVB szerint az új szavazók száma is tovább nőtt: már több mint 94 ezer olyan szavazó vett részt a második fordulóban, aki az elsőben még nem.

Az első fordulóhoz képest könnyebbé vált a részvétel azzal, hogy megszűnt a választókerületi illetékesség, így az ország összes szavazópontján tudnak érvényesen szavazni a választásra jogosultak. Összesen tehát az előválasztás két fordulójában már 727 ezer ember vett részt – közölte a bizottság.

(Kiemelt kép: Előválasztás 2021/ Facebook)

Valódi Hírek