Most derült ki: Kásler visszavezényelte a rezidenseket az intenzív osztályokra

Azonnali hatállyal vissza kellett térniük a külsős gyakorlatról.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere október hatodikán küldött utasítást a fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményeknek, amelyben az „elsődleges képzőhelyként megjelölt egészségügyi intézménybe” rendelte vissza az aneszteziológia és intenzív terápia szakképzésben foglalkoztatott rezidenseket és szakorvosjelölteket – írja a 444.hu.

Ez azt jelenti, hogy

a rezidenseknek azonnali hatállyal vissza kell térniük az intenzív osztályokra a külsős gyakorlatról.

Az utasítás október hetedikétől van érvényben.

A lap megjegyzi, mindez a járvány negyedik hulláma miatt nem is lenne meglepő. Ugyanakkor miközben a járványügyi adatok napról napra romlanak, és egyre több fertőzöttet ápolnak az egészségügyi intézményekben, a kormány továbbra sem kongatja a vészharangokat.

Jelenleg ugyanis nincs kötelező maszkviselés és a védettségi igazolványok széleskörű használatát sem vezették még vissza, illetve a tesztelés és az oltások számának emelkedése is stagnál.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek