Kitört a balhé Szlovákiában Orbánék miatt: A kormány megrettenve vonta vissza javaslatát

Visszaléptek az ötletüktől.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a magyar kormány Szlovákiában is terjeszkedik. Erre reagálva az ország külügyminisztere bejelentette, törvénymódosítást kezdeményeznek a külföldiek földvásárlásával kapcsolatban.

Ivan Korčok most új tájékoztatást adott ki. „A magyar külügyi és külgazdasági miniszter, Szijjártó Péter arról tájékoztatott engem, hogy a

Magyarország kormánya visszavonta

azt a határozatát, amely a környező országokban való földvásárlásról szól” — közölte a szlovák külügyi tárca vezetője. Ezzel kapcsolatosan kijelentette, mindez a szlovák külügyminisztérium állásfoglalásának hatására történt.

A döntésről Eduard Heger szlovák miniszterelnököt Orbán Viktor levélben tájékoztatta. A magyar kabinettel korábban kifejezetten jó viszonyt ápoló korábbi külügyminiszter, az immáron ellenzéki Robert Fico is nyilatkozott.

Orbán úgy viselkedik, mint az a ragadozó, amely kiszimatolt egy öreg és sánta őzet

— mondta.

(Portfolio nyomán)

Valódi Hírek