Megdöbbentő számok: Ennyit költött a kormány sportra, miközben a kórházak tömve voltak betegekkel

Mérhetetlen cinizmus.

2020-ban, a koronavírus-járvány első két hullámának idején a kormány

minden eddiginél nagyobb összeget fordított sportra.

Ezt az mfor nevű gazdasági portál szúrta ki a tavalyi év frissen benyújtott zárszámadásából.

A beszámoló szerint 621 milliárd forintot költött el a kormány sportcélokra. Ebben az összegben azonban nincsenek benne a taotámogatások, amelyek az államkassza helyett rögtön a sportszervezetekhez érkeznek — ezen összegek is rekordot döntöttek, idén összesen 176 milliárd forintot osztottak ki.

Összességében tehát a kabinet 797 milliárd forintot költött 2020-ban sportra.

A költségvetésben 366 milliárd forintot különítettek el, a gazdaságvédelmi alapból rendeleti úton pedig 240,8 milliárd forintot fordítottak sportcélokra. Mindemellett a rendkívüli tartalékból sem sajnálták a pénzt, ugyanis abból 13,8 milliárdot tettek félre, további 1 milliárd forintot pedig a Beruházás Előkészítő Alapból költöttek el.

A tao nélküli 621 milliárd forintból 322 milliárdot sportlétesítmény megvalósítására, valamint előkészítésre költötték. A gazdaságvédelmi programból erre a célra 153 milliárd forintot különítettek el, a költségvetésből pedig 170 milliárdot szántak ezen célokra.

A legnagyobb összeget az MTK létesítményfejlesztésére szánták, amelyre több mint 40 milliárd forintot adott az Orbán-kormány.

További jelentős összegek mentek számos egyéb beruházásra. A tatabányai multifunkciós sportcsarnokra 13,3 milliárdot, a budapesti kézilabdacsarnokra 11,4, a szegedi kézilabdacsarnokra 11,2, a Nemzeti Atlétikai Központra pedig 8,9 milliárd forint támogatást fizettek ki.

Ha még ez sem elég, a gazdaságvédelmi alapból 20 és félmilliárd forint ment el a határon túli magyarság futballcéljaira. A lényeg, hogy amire kell, arra mindig jut pénz.

(Telex nyomán)