Vásárhelyi Mária szerint kiábrándító, hogy az ellenzéki oldalon is gyurcsányozással akarnak nyerni

Két hatalomvágyó férfi épp szétveri az összefogást.

Napok óta amiatt forrong az ellenzéki közvélemény, hogy Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter felborították a nehezen összekalapált ellenzéki egységet és durva vádakkal támadják az előválasztás győztesét, Dobrev Klárát, akit ötpercenként a családi múltjával, a férjével, illetve azzal az önbeteljesítőnek szánt váddal bombáznak, hogy „nem tudná megverni Orbán Viktort”.

Ebből lett elege Vásárhelyi Mária szociológusnak, aki kiábrándítónak nevezte, ami zajlik.

„Azért tudhat valamit ez a Gyurcsány Ferenc, ha már nem csak a fidesz, hanem az ellenzék is gyurcsányozással akar választást nyerni. Kiábrándító!”

– írta lakonikus posztjában Vásárhelyi.


.

Valódi Hírek