Orbán Viktor kemény szavai a Demográfiai Csúcson: „A magyarok védekeznek, mert a nyugati baloldal támad”

Igazán mélyenszántó gondolatokat osztott meg.

Csütörtökön elkezdődött a IV. Budapesti Demográfiai Csúcs, amelyen Orbán Viktor is mondott beszédet.

A miniszterelnök kijelentette: a kormány öt pillérre építette családpolitikát, aminek része, hogy egy család számára a gyerekvállalás anyagilag is előny legyen, és hogy a családokat saját lakáshoz segítse.

A miniszterelnök megállapította, hogy a népességfogyásra egyetlen megoldás van: az államnak segíteni kell a családalapítást, a családok boldogulását. Kiemelte: támogatást úgy kell adni, hogy közben a gazdaság is növekedjen.

Szerinte nehéz politikai kihívások előtt áll a világ: Trump nem folytathatta politikáját, Netanjahu is már az ellenzék vezetője Izraelben, és ki tudja, mit hoz a jövő Németországban.

„Azt kívánjuk, hogy térjenek vissza minél előbb”

– üzente a republikánus Mike Pence-nek címezve Orbán.

„A Balkán jövője fogja meghatározni az európai biztonság jövőjét”

– mondta Orbán, aki szerint a Nyugatnak szakítania kell „azzal az évszázados politikával, hogy a Balkánt saját biztonságuk érdekében ütközőzónának tekintik”.

Mivel véleménye szerint ez a politika eddig nem jött be, európai integrációra van szükség. Ugyanakkor azt leszögezte, hogy a migrációt semmiképp nem lehet a demográfiai folyamatok ellensúlyozására használni.

Orbán beszélt az újmarxista baloldalról is, ami úgy véli, a gyermekeket használja eszméinek aktivistáiként. De a baloldali rendszert ismerő Közép-Európában más a helyzet:

„Mi be vagyunk oltva a woke-vírus ellen”

– mondta. Hozzátette: a magyarok védekeznek, mert a nyugati baloldal támad, aminek az egyik eszköze az LMBTQ-lobbi és a genderpropaganda, amely támadja a magyar gyerekeket.

„Célba veszik a gyermekeinket, nekünk tehát védekeznünk kell”

– hangsúlyozta.

A Demográfiai Csúcson beszélt Novák Katalin is, aki úgy fogalmazott: gyermek nélkül nincs jövő, magyar gyermek nélkül nincs magyar jövő.

(via MTI és Telex.hu)

Valódi Hírek