Most érkezett: Évekre kitiltották Ukrajnából a kereszténydemokrata Nacsa Lőrincet

Egyelőre nem tudni, miért.

Kitiltották Ukrajnából Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt. A kisebbik kormánypárt frakciószóvivője szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Kárpátalja több településére szeretett volna ellátogatni adományokat átadni, de a határon az ukrán hatóság közölte vele,

egy korábbi döntés alapján három évre kitiltották a szomszédos országból, majd egy határozatot is kézhez kapott erről.

Nacsa az üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott: szomorúnak tartja, hogy az együttműködés keresése helyett ilyen eszközökhöz folyamodik Ukrajna, hiszen ez nem járul hozzá a vitás kérdések rendezéséhez.

„A magyar közösség érdekében továbbra is a megegyezésben és a jószomszédi viszonyban vagyunk érdekeltek, de ehhez mindkét félre szükség van”

– jelentette ki Nacsa.

A KDNP-s képviselő szerint viszont jó hír az, hogy a tanszereket és a többi adományt sikerült eljuttatni Kárpátaljára.

(via mti)

Valódi Hírek