Orbán Viktor megnyitotta a parlamenti évadot: Amit Brüsszel tesz, az árulás, a nemzeti érdek mindenek felett

Ilyen sikerpropagandát ritkán hallani.

Megkezdődött a Parlament őszi ülésszaka, elsőként Orbán Viktor szólalt fel napirend előtt.

A sikeres oltási programnak köszönhetően a magyaroknak szabad és biztonságos nyarunk volt, világviszonylatban is a leggyorsabb volt az oltási program, ezért másoknál hamarabb lehetett feloldani a korlátozásokat, és gyorsabban talpra állt a gazdaság

Az oltás tette lehetővé, hogy kinyissanak a boltok, vagy el tudjunk menni nyaralni, emiatt térhettek vissza a gyerekek az iskolákba, élhetjük a megszokott, normális életünket.

A járványnak lesz negyedik hulláma

— figyelmeztetett. A mi számaink is erre engednek következtetni. Három hullám után már tudjuk, hogy mi működik a vírussal szemben és mi nem:

A korlátozások és a maszk nem elegendőek szerinte, még csak megfékezni sem lehet vele a vírust, ez ellen csak az oltást működik, a harmadik hullámot is azzal győztük le

„Ha elegen be vagyunk oltva, nem kell visszatérni a zárásokhoz, a maszkhasználathoz, hanem maradhatunk a normális életünknél”

— mondta.

A harmadik oltás is fontos, mert aki felveszi, az védettebb lesz, mint aki nem. Ebben is Magyarország az első, mert mint a miniszterelnök mondta, mostanra 525 ezer ember fel is vette a harmadikat.

Közölte: Jelenleg 7986132 adag vakcina áll rendelkezésre, év végig további 8 millió 900.000 vakcina várható, így év végéig 17 milliót tudunk eloltani, ha szükséges.

A magyarok túlnyomó többsége be van oltva, a többieknek lépniük kellene.

— mondta. A nyár során a negyedik hullámra felkészültünk, mindenből van elég: a kormány javasolja a vészhelyzet és a rendkívüli jogrend év végéig történő meghosszabbítását,

erre szükség van, mert bizonyított eddig is.

„Az oltás működik, Magyarország működik, a gazdasági tények is ezt mutatják”

— fogalmazott.

A gazdaság repülőrajtot vett szerinte, 17,9 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.

A magyar gazdaság teljesítménye már most a járvány előtti szinten van. Az újraindítás sikerét mutatja, hogy a szolgáltatások exportja 21 százalékkal nőt, a beruházások 10,8 százalékkal nőttek. A gazdasági növekedést ebben az évben 5,5 százalék fölé növelik.

A rendszerváltás után soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon, mint most, mondta.

11 év alatt egymillió munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta 4 százalék alatt, egy lépésre vagyunk a teljes foglalkoztatottságtól.

Beszélt a nemzeti konzultációról is, mint mondta, azért, mert a járványnak messzeható következményei lesznek, a veszélyek korát éljük, járványok és népvándorlások fenyegetnek, ezért alkalmazkodnunk kell. A konzultáció 1.423.000 válasszal ezért született.

Elemezte az adatokat, amelyekről >>ITT<< írtunk.

A konzultáció a kormányt döntésekre kötelezi, ezért a rászorulók számára meghosszabbították a hitelmoratóriumot.

2022 február 15-ig visszatérítik a 2021-ben befizetett szja-t a gyerekeseknek, összesen 600 millió forint értékben. Mint mondta, a nyugdíjasok idén kiegészítést kapnak az infláció miatt.

Mint mondta, a 13. havi nyugdíjat is a lehető leggyorsabban visszaadják.

Közölte: 2022 elején hathavi fegyverpénzt fognak kifizetni a fegyveres és rendvédelmi szervezetek tagjainak.

2022 január 1-től bevezetik a 25 év alattiak SZJA-mentességét, továbbá a minimálbért 200.000 forintra emelik jövőre. A kormány alkotmányos védelmet akar adni a családtámogatásoknak és a nyugdíjaknak is.

Orbán Viktor az afganisztáni helyzetről elmondta:

Magyarország az USA felkérésére vett részt a misszióban, és az ő kérésükre is vonult ki onnan. Szerinte számos kérdésben az USA rosszul ítélte meg az afgán helyzetet, és így veszélyhelyzetet idézett elő. A magyar honvédség a saját polgárait és a szövetségeseit mentette ki, de ennyi volt a feladata, amit sikerrel teljesítettek is.

A veszély szerinte nem múlt el, mivel ez a válság új migránshullámot indíthat el, ez egy hajszálon múlik. Magyarország álláspontja szerint az országukat elhagyó afgánokat a térségben kell tartani, és

nem szabad Európába hozni.

A segítséget kell odavinni, nem pedig a bajt idehozni.

Ezért a magyar határokat is meg kell erősítenünk, mivel az EU-ba Magyarországon keresztül akarnak bejutni a migránsok. Előkerült Soros, aki szerinte támogatja ezt.

Szerinte Brüsszelből és Berlinből rendre hátba lövik Magyarországot, de mi nem engedünk ebben a kérdésben, megvédjük Magyarország határait.

Amit ma Brüsszel tesz, az árulás

— fogalmazott. De ha kívánják, átengedjük a Németországba igyekvő migránsokat, ahogy 2015-ben is tettük. Ez a vita Orbán szerint szétfeszíti az EU egységét, az egység megőrzése érdekében javasolják, hogy a migrációval kapcsolatos minden hatáskört Brüsszel adjon vissza a tagállamoknak.

Brüsszel a gyermekvédelmi törvény miatt is megtámadta az országot — mondta.

Szerinte ez azért van, mert nem engedjük a sze×uális propagandát az iskolákban és óvodákban, hivatalos felszólítás jött hogy módosítsák a törvényt. Ezek a követelések szerinte abszurdak, a kormány álláspontja egyértelmű a kérdésben.

A végső szót a magyar emberek fogják kimondani a népszavazáson. Szerinte Brüsszel zsarol, perrel fenyeget, saját véleményét akarja Magyarországra kényszeríteni. Nálunk a migrációról és a gyermekvédelemről is az emberek döntenek.

Brüsszelben ezt sohasem tették meg szerinte, ott nem a nép, hanem az elit döntött. Ezért mondjuk, hogy demokrácia és jogállam ügyében söpörjenek a saját portájuk előtt.

A helyreállítási alapról elmondta:

19 országgal már megállapodott az Európai Bizottság, 8 országgal még nem. Ez súlyosan sérti a tisztességes verseny alapelvét Orbán szerint.

Magyarország az Unió megerősítésében érdekelt, ezért követeli, hogy a Bizottság hagyja abba a megkülönböztetést. Brüsszel szerinte elvtelen, részrehajló és szakmailag elhibázott politikája miatt Magyarország nem kerülhet versenyhátrányba.

Ezért a szükséges forrásokat a magyar költségvetés és

a nemzetközi pénzpiac megelőlegezte.

A szemünk előtt zajlik a globális hatalmi központok közötti átrendeződés. Az alacsony nemzetközi kamatok korszaka a végéhez közeledik. Ráadásul a nyakunkon vannak a járványok és a népvándorlás, ha nem figyelünk, ha nem készülünk fel, egyik napról a másikra a feje tetejére állítják a hétköznapjainkat.

A kormány szerint a sikeres országok számára a nemzeti érdek mindenek felett áll.

 

Valódi Hírek