Áll a bál: Hiába utasította rá Karácsony, nem hajlandó visszalépni a jelöltségtől a debreceni egyetem volt rektora

Ha kell, akkor függetlenként is elindul.

Nem lép vissza az előválasztáson az MSZP-Párbeszéd debreceni képviselőjelöltje, hiába utasította őt erre telefonon Karácsony Gergely – erről az ATV szombati híradója számolt be.

Dr. Fábián István az ATV Híradónak azt mondta: már nyilvántartásba vették, így ha kell, pártok támogatása nélkül, függetlenként indul.

Beszámoltunk róla, hogy egy utolsó pillanatban megkötött pártalku részeként az MSZP és a Momentum 5 körzetben visszaléptette az erről mit sem sejtő, és több hete teljes gőzzel kampányoló jelöltjeit.

„Teljesen fel vannak háborodva, mindenki értetlenül áll a történet előtt. Azt kell, hogy mondjam, hogy a helyi pártszervezetek sem tudtak erről”

– mondta az ATV Híradónak Dr. Fábián István.

Fábián az MSZP-Párbeszéd debreceni előválasztási jelöltje volt egészen péntek reggelig. Karácsony Gergely azonban felhívta és közölte vele, hogy vissza kell lépnie, mert a két szervezet a Momentum jelöltjét kívánja támogatni. Mindezt annak ellenére, hogy a debreceni egyetem korábbi rektorát már nyilvántartásba vették.

Fábián István (balra) és Szabó Bence (jobbra)

Fábián professzor az ATV-nek azt mondta: két módon szűnhet meg a jelöltsége.

„Vagy azok a pártok akik támogatták, ami azért furcsa, mert mégiscsak egyéni teljesítményről van szó, vagy az egyéni képviselőjelölt léphet vissza. Ez ebben az esetben nem fog megtörténni” – magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy ha nem lép vissza, akkor mi lesz, azt mondta, hogy párttámogatás nélkül is indul.

„Akkor párttámogatás nélkül fogok továbbmenni. Nagyon sokan ígérték a támogatásukat. Előfordulhat, hogy én leszek az országban az egyetlen független jelölt ezen a választáson”

– jelentette ki Fábián István.

A Momentum jelöltje azt állítja, hogy előre neki sem szóltak. Csak annyit tud, hogy megvonták a professzortól a támogatást.

„Ezek a döntések nem helyi szinten születnek, ezek országos politikai döntések. Engem is ugyanúgy váratlanul ért ez a döntés, mint professzor urat. Nem volt előzetes egyeztetés erről, kettőnk között főleg nem volt egyeztetés” – szögezte le Szabó Bence, akinek a javára vissza akarták léptetni Fábiánt.

Az ugyanebben a körzetben induló DK-s jelölt azt mondta: ilyen módon nem szabad egy ember becsületét megsérteni, ahogy most Fábián Istvánnal teszik az őt jelölő pártok.

„Nem tisztességes az a dolog, ami itt Fábián Istvánnal történt. Én emberként, képviselőként, politikusként nem tehetek mást, mint, hogy azt mondjam, ilyet nem szabad csinálni. Én teljes mellszélességgel kiállok Fábián István professzor úr mellett”

– hangsúlyozta Varga Zoltán, a DK helyi jelöltje.

Korábban Karácsony pártja ezzel a plakáttal hirdette, hogy Fábián Istvánt tartják a Fidesz esélyes kihívójának és őt támogatják:

.

A támogatás megvonása azért is meglepő, mert korábban a Párbeszéd honlapján megjelent jellemzésekben Karácsony Gergely azt írta Fábián Istvánról: vele „egy független és hiteles szaktekintéllyel garantáljuk, hogy az oktatásban, a kutatásban és az innovációban mindenki a politikától függetlenül dolgozhasson, csak a szakmai szempontok számítsanak.”

Szabó Tímea, a párt társelnöke pedig úgy nyilatkozott: „Debrecen komoly vezetőt és szaktekintélyt érdemel képviselőként, éppen olyat, amilyen Fábián István.”

(atv.hu / Nyugati Fény)

 

Valódi Hírek