„Ott a helyünk, ahol a döntések születnek!” — Dobrev Klára elmondta, miért kell több nő a politikába (+videó)

A DK indítja a legtöbb női jelöltet az előválasztáson.

Igenis ott a helyünk, ahol a döntések születnek. Semmivel sem vagyunk okosabbak, vagy talpra esettebbek, mint a férfiak, csak pont annyira, mint ők — így vezette fel Dobrev Klára Facebook-oldalán azt a videóban, amelyben amellett érvel, hogy a nők helyt tudnak állni a politikában, és szükség is van rájuk ott.

A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy nem azért kell több nő a politikába, mert a nők okosabbak vagy ügyesebbek a férfiak, hanem mert

vannak olyan élethelyzetek, amelyeket csak a nők értenek.

Hozzátette, hogy persze olyan élethelyzetek is vannak, amelyeket a férfiak értenek jobban, de a férfiak már bent vannak a politikai terekben.

Hangsúlyozta, hogy a magyar Parlamentben jelenleg 10 százalék a nők aránya, majd rámutatott, mennyire abszurd lenne, ha a Parlamentben 90 százalék budapesti képviselő ülne, és csak 10 százalék lenne vidéki.

„Nem azért jobb, ha több nő van a döntéshozatalban, mert mi sokkal jobbak lennénk, hanem egyszerűen azért, mert vannak helyzetek, amelyekben másképp gondolkodunk, mást tapasztalunk”

— fogalmazott, hozzátéve, hogy minden nőtársát arra bátorítja, hogy vállaljanak több szerepet a politikában.

Hangsúlyozta, hogy az ellenzéki pártok közül

a DK indítja a legtöbb női jelöltet.

A videót itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek