Czeglédy Csaba: Meggyőződésem, hogy a Borkai elleni akciót maga a Fidesz rendelte meg

Az ügyvéd egy olyan közös fotót is közzétett, amelyen Fidesz pártigazgatója baráti közegben látható az ügy egyik gyanúsítottjával.

Beszámoltunk róla, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden hozta nyilvánosságra, Czeglédy Csabát gyanúsítják azzal, hogy Az ördög ügyvédje nevű blogon ő hozta nyilvánosságra a Borkai Zsoltról Győr, egykori fideszes polgármesteréről készült privát videót.

A rendőrség gyanúja szerint Czeglédy egyik ismerőse hozta létre azt a blogot, amelyre felkerült a Borkait félreérthetetlen helyzetben ábrázoló videó. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint Czeglédy Csaba kérésére csinálhatta valaki az Ördög ügyvédje nevű blogot is. A DK politikusa tagadta, hogy ő állnak a blog hátterében.

Ezt követően a Facebook-oldalán szerda délután fél év után megjelent új bejegyzésben az Ördög ügyvédje is cáfolta, hogy ő lenne Czeglédy Csaba, azt írta:

“Fidesz-csicska Polt Péter,
nem talált! 🤡 “

Czeglédy Csaba csütörtök reggel a Facebookon tett közzé azt a fotót, amelyen

Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója (balra) látható baráti légkörben

azzal a Fekete Gáborral, aki az ügyészség szerint megszervezte, hogy egy prostituált felvételeket készítsen Borkai Zsolt és barátai szokásos adriai jachtos sze*partijáról”.

„A 2018 májusban készült videofelvételek létezéséről személyesen Kubatov tájékoztatta Borkait 2018 őszén.

Egy évvel korábban, hogy a felvételek nyilvánosságra kerültek volna, és hónapokkal azelőtt, hogy Borkait először megzsarolták. A zsarolást szintén Fekete Gábor intézte az ügyészség szerint. Társaival
12 millió forintot zsebeltek be Borkaiéktól. (Kérdés persze, hogy Borkainak honnan volt erre pénze.)

Meggyőződésem, hogy a Borkai és Rákosfalvy elleni akciót maga a Fidesz rendelte meg”

– írta Czeglédy, aki felidézte azt a HVG-cikket is, amelyből kiderült, Borkai a hajós buli után másfél hónappal, már 2018 júliusában tudott arról, hogy a hajón fotók készültek róla és társaságáról.

Valódi Hírek