Czeglédy Csaba: Láttam a nyomozók arcán, hogy szégyenkeznek az ügyészek és a helyzet miatt

Akár büszke is lehetnék rá, de sajnos nem én vagyok az Ördög Ügyvédje – reagált a vádakra a DK-s képviselőjelölt.

Kedden ismét a Nemzeti Nyomozó Irodában járt Czeglédy Csaba, ahol közölték vele, hogy nincs ellene bizonyíték, de ennek ellenére nem szüntették meg a nyomozást ellene, hanem konkrétan azzal gyanúsítják, hogy ő hozta nyilvánosságra Borkai Zsolt, egykori fideszes polgármesterről készült privát videót.

A DK-s politikus azt írta, a Nyomozó Irodát az Ügyészség utasította, „a két nyomozó nem mondta, de láttam rajtuk, hogy szégyenkeznek az ügyészek és a helyzet miatt” – fogalmazott Czeglédy Csaba, hozzátéve hogy szerint ez

a legsötétebb időket idézi.

Kedden a hvg.hu írta meg, hogy a rendőrség gyanúja szerint Czeglédy Csaba egyik ismerőse hozta létre azt a fiókot az interneten, amelyre felkerült a Borkait félreérthetetlen helyzetben ábrázoló videó. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint Czeglédy Csaba kérésére csinálhatta valaki az Ördög ügyvédje nevű blogot is.

A kihallgatás során azonban semmilyen IP-címet nem tudtak beazonosítani, ami konkrét személyhez köthető lett volna. „Akár büszkélkedhetnék is azzal, hogy én vagyok az ördög ügyvédje (…) azonban engem úgy neveltek, hogy idegen tollakkal ne ékeskedjek” – fogalmazott Czeglédy Csaba.

A politikus vallomásában annyit mondott, hogy tudott arról, Borkai Zsolt és Rákosfalvy Zoltán ügyvéd fusiban dolgoztak, és mint azt írja, Alkotmányvédelmi Hivatalnál pedig nyoma van annak, kik zsarolták őket. A felvételekről tudott Kubatov Gábor, ezt maga Borkai Zsolt vallotta be.

A fideszes Borkai Zsolt, Győr egykori polgármestere a 2019 októberében kirobbanó botrány miatt mondott le. Akkor került ugyanis nyilvánoságra az adriai luxusjachton tartott orgiáról készült videó. Az Ördög ügyvédje nevű blogon pedig a többi közt drogfogyasztással is megvádolták a volt olimpikont.

Czeglédy teljes posztját itt találod:

 

Valódi Hírek