FRISS: Megszólalt az Agrár- és Élettudományi Egyetem arról, hogy egyetemisták önkénteskednek Semjénék vadászati kiállításán

A MATE szerint a hallgatók szakmai gyakorlat keretében vesznek részt a Világkiállításon.

Beszámoltunk róla, hogy az Átlátszó hozta nyilvánosságra azt az egyetemistáknak küldött levelet, amely szerint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) hallgatókat kötelezne arra, hogy végezzenek “önkéntes” munkát a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által megálmodott, többtíz milliárd forintba kerülő Vadászati Világkiállításon.

Az egyetem által küldött email szerint a hallgatóknak tanítási időben, a kiállítás szervezői által megszabott időpontokban kell majd segíteniük a szervezőknek a rendezvény lebonyolításában.

Illetve az agráregyetem minden természetvédelmi mérnök alapszakos, nappali tagozatos hallgatója köteles részt venni a munkában, amennyiben másod-, vagy harmadéves.

A MATE ezt követően szombat délután reagált az Átlátszó által közöltekre. Közleményükben azt írták, a vadgazda mérnök és természetvédelmi mérnök alapszakos, nappali tagozatos, másod- és harmadéves hallgatói

szakmai gyakorlat keretében vesznek részt a Vadászati Világkiállításon.

„A MATE-n, hasonlóan az ország összes felsőoktatási intézményéhez, a hallgatóknak kötelező elméleti képzéseken és kötelező szakmai gyakorlaton is részt kell venniük a képzésük alatt.

Mind a természetvédelmi mérnök, mind a vadgazda mérnök hallgatók számára történelmi lehetőség, hogy kötelező szakmai gyakorlatukat egy világszínvonalú, magyar rendezésű esemény keretében, nemzetközi környezetben teljesíthetik 2021-ben a Vadászati Világkiállítás keretében”

– írták a közleményben.

A MATE szerint a Vadászati Világkiállításon történő szakmai gyakorlat, az Egyetem által elismert gyakorlati helyszínen elvégzett feladatnak minősül, amely részét képezi a természetvédelmi mérnök és vadgazda mérnök hallgatók 2021-es szakmai gyakorlatának.

Tájékoztatásuk szerint a vadgazda mérnök és a természetvédelmi mérnök alapképzés kifejezetten gakorlatorientált képzés, a gyakorlatok megszervezése, a gyakorlati háttér megteremtése az Egyetem feladata és kötelessége.

„A Vadászati Világkiállítás unikális lehetőséget biztosít a hallgatók számára, hiszen a gyakorlati oktatás olyan elemekkel egészül ki, amelyek a normál képzés keretében nem állnak rendelkezésre az Egyetemen, továbbá a kiállításon megjelenő információmennyiség egyben sehol máshol nem érhető el.

Az Egyetem kiemelkedő jelentőségűnek tartja, hogy a hallgatók munkájuk közben megismerkedhetnek a teljes hazai halfaunával, valamennyi vadászható fajjal, a vadászat történetével, kulturális hátterével, a természeti erőforrások értékeinek teljes tárházával”

– fogalmazott az egyetem.

Közleményükben azt is írták, a hallgatók szakmai és szervezői feladatot fognak ellátni a világkiállításon, részt vesznek a világkiállításhoz kapcsolódó nemzetközi konferencia előkészítésében, illetve a szakmai előadásokba is bekapcsolódhatnak

„Az Egyetem Tanulmányi és vizsgaszabályzata értelmében a gyakorlatokon való részvétel kötelező. Amennyiben egy hallgató nem vesz részt a gyakorlaton, akkor ennek a szabályzatnak megfelelően kell eljárni.

Mivel a Világkiállításon való részvétel a hallgatók számára kéthetes gyakorlati időt jelent, ezért az előadások nem maradnak el, a félév során pótlásra kerülnek.

Amennyiben szükség van rá és egy-egy hallgatónak többletkiadást jelent a Gödöllőről Budapestre történő utazás, az Egyetem megtéríti az utazási költségét”

– írták.

Valódi Hírek