Levelet írt Orbán Viktor: Ezt kéri a beoltottaktól a kormányfő

Elhintette intelmeit.

Elektronikus levelet küldött Orbán Viktor a vakcinára regisztrált magyar polgároknak. A miniszterelnök ebben arra kérte a már beoltottakat, hogy győzzék meg azokat, akik még nem éltek a vakcina adta lehetőséggel.

A kormányfő levelében azzal dicsekedett, hogy a koronavírus harmadik hullámát sikerült megállítani. Hozzátette, hogy a járványhullám megállítása a vakcináknak volt köszönhető. Azt is leírta, hogy

az új mutációk már az ajtókon dörömbölnek„.

Kiemelte, hogy már elérhető a harmadik oltás, és a háziorvosok az eddig még be nem oltott időseket személyesen felkeresik. Emellett a 12 és 16 év közötti diákoknak közvetlenül az iskolakezdéskor adnak lehetőséget a vakcinációra.

Orbán arról írt, hogy Magyarország az első európai ország, ahol a vakcinák első két dózisát megkapta a lakosság több mint fele. Azóta

az első dózis esetében már több százalékkal lemaradtunk az uniós átlagtól,

a második adaggal oltottakban pedig egyre közelít az EU-átlag a magyaréhoz. A miniszterelnök szerint a hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy 500 beoltottból csupán 1 ember fertőződik meg.

Kérem, amennyiben a családjában vagy az ismerősei között van olyan,

aki még nem vette fel az oltást, győzze meg, hogy regisztráljon, és éljen az oltás lehetőségével!

Csak az oltás ment életet, és csak az oltás védheti meg Magyarországot és a magyar embereket egy újabb, negyedik járványhullámtól” — zárta levelét a kormányfő.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek