Elképesztő összegűre duzzadt a magyar kórházak adóssága — Hónapok óta nem tudnak fizetni a beszállítóknak

Közzétették az adósok toplistáját.

Július végére

46 milliárd forinttal

tartoztak beszállítóiknak a magyar kórházak a háttérintézményeikkel együtt, az adósságállomány növekedése egy hónap alatt 4,6 milliárd forint volt – írja a Napi.hu a Magyar Államkincstár legfrissebb adatai alapján.

A lap szerint jelentős havi kilengések mellett az adósság átlagosan

5,4 milliárd forinttal gyarapodott,

és a kórházak a 2020 novemberi adósságkonszolidáció óta lényegében nem fizetnek a beszállítóknak.

A beszállítók jelentős részét képviselő Orvostechnikai Szövetség főtitkára szerint ez azt jelenti, hogy a cégek 8-9 hónapja nem jutnak a leszállított termékeik ellenértékéhez.

Rásky László elmondta, a tartozásállomány értéke már most eléri a tavaly novemberi szintet, és ha ez az ütem folytatódik, a

kórházak adóssága novemberre bőven meghaladja a 60 milliárdot.

A főtitkár szerint a 4,5 milliárdos július havi plusz ráadásul úgy jött össze, hogy a járványhelyzet már alig jelent extra terhelést a kórházaknak, az ellátórendszer pedig egyelőre meglehetősen visszafogottan működik.

Rásky szerint így ez is azt mutatja, hogy

a jelenlegi finanszírozás annyira feszített, hogy épphogy fedezi a béreket és az alapköltségeket.

A többtíz milliárdos adósság közel 4500 vállalkozót érint kisebb-nagyobb mértékben a főtitkár szerint. Így vannak vannak olyanok, akik már a tartalékaihoz nyúl, míg mások hitellel próbálják átvészelni a kialakult helyzetet.

A Napi.hu cikke szerint a legnagyobb adósságot jelenleg a Pécsi Tudományegyetem halmozta fel, az intézményben a július csaknem 300 millió forinttal növelte az adósságot.

A pécsi egyetemet további két, a betegellátásban résztvevő felsőoktatási intézmény követi az adóstoplistán:

  • a Debreceni Egyetem 2,9 milliárddal,
  • a Szegedi Tudományegyetem 2,8 milliárd forinttal tartozik.

Ugyancsak kétmilliárd forintnál is több adóssága van

  • a Péterfy Sándor utcai kórháznak,
  • a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórháznak,
  • valamint a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetnek.

Egymilliárd fölötti adósságot görget további 10 nagy megyei, illetve nagy ellátási területtel rendelkező budapesti centrumkórház.

(napi.hu nyomán)

 

Valódi Hírek