Dobrev Klára: Mi nem csak választásra készülünk, hanem kormányzásra is (+videó)

Elindult az előválasztási hajrá.

Elkezdődött az aláírásgyűjtés az előválasztásra, a DK sajtótájékoztatót tartott a Széll Kálmán téren hétfőn délelőtt.

Az összegyűlteket Barkóczi Balázs köszöntötte, majd Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje mondott beszédet.

A sajtótájékoztatón felszólaltak még a DK budai jelöltjei: Kálmán Olga, Gy. Németh Erzsébet, Dr. Komáromi Zoltán és Molnár Gyula is.

Dobrev Klára hangsúlyozta: az aláírásgyűjtés kezdetével hivatalosan is elkezdődött az Orbán-rendszer lebontása. Dobrev arra biztat minden demokratikus érzelmű magyar embert, hogy szavazataikkal támogassák azokat a jelölteket és pártokat, akik le fogják tudni váltani a NER korrupt rendszerét.

Hozzátette:

a DK felkészült, a legtöbb jelöltet ez a párt állítja az előválasztáson.

Elmondta: a DK politikusai és aktivistái számára a nyár nem a pihenéssel telt, és a következő hetekben és hónapokban ugyanezt fogják tenni: járják az országot és dolgoznak.

„Ezt fogjuk tenni 2022 áprilisa után, kormányon is”

— fogalmazott, hozzátéve, hogy nagy magabiztossággal, büszkén ajánlja a választóknak, hogy szavazzanak a DK jelöltjeire, akik nem csupán arra készülnek, hogy egyszer leváltsák a kormányt, hanem egyszer és mindenkorra leváltanák a korrupt NER-t.

„Mi nem csak választásra készülünk, hanem kormányzásra is”

— mondta. Ezután bemutatta a budai kerületek DK-s jelöltjeit. Elsőként Gy. Németh Erzsébet, Újbuda képviselőjelöltje szólt. Ő elmondta: azt szeretné, ha Újbudának méltó képviselete lenne az Országgyűlésben.

Hangsúlyozta, szándéka, hogy elmúljon a Budapestet sújtó politikai háború. Meg kívánja védeni a Gellért-hegyet, hogy ne legyen a szükségesnél nagyobb fakivágás. Szeretné, ha Gazdagrétet és Őrmezőt be lehet kapcsolni a vérkeringésbe, és megépülne végre a 4-es metró.

Ezután Kálmán Olga beszélt, aki a 4-es számú választókerület jelöltjeként elmondta: a célja egyszerű, szeretné, ha a 2.-3. kerületben élők a sok hazugság után végre

„egyenes beszéddel találkoznának”.

Lényeges kérdés az is, hogy a két kerülettől a szakrendelőkre szánt pénzt miért vették el. Hangsúlyozta: ez az ország többet érdemel, mint a Fidesz.

Dr. Komáromi Zoltán, a 3. választókerület jelöltje elmondta, ő orvosként gondolkodik, ha találkozik egy problémával, akkor szereti tudni azt is, hogy mi az oka. Hangsúlyozta, a DK felkészült szakemberekkel vág neki az előválasztásnak.

Molnár Gyula a 18. választókörzet jelöltje hangsúlyozta: többször legyőzte már a Fideszt, ezért most is eséllyel indul. Feladati közt elmondta, hogy meg kell hosszabbítani a fonódó villamost, illetve megoldásra vár az is, hogy az elmúlt években rengetegen költöztek a környékre, ez pedig humáninfrastruktúra-fejlesztést igényel.

A videót a sajtótájékoztatóról itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek