Kovács Zoltán elárulta, miért lett ennyire drága a vadászati kiállítás, ami szerinte az egész ország érdeke

Kinyögte, mi kerül ezen 70 milliárdba.

Az egész ország érdeke a vadászati kiállítás, hiszen élénkíti a hazai turizmust, és ötven éve nem volt ilyen rendezvény Magyarországon — mondta Kovács Zoltán a Kossuth Rádió vasárnap reggeli műsorában.

Az „Egy a természettel” nevet viselő vadászati világkiállítás megrendezéséért felelős kormánybiztos azt mondta: sokan támadják a kiállítást, pedig ez már nem az első nagyszabású esemény lesz, aminek a lebonyolítását elvállalta és sikerrel végre is hajtotta Magyarország.

Szerinte ilyen volt a vizes VB vagy az idei futball EB is.

„A negatív hangok ellenére a kormány nem kockáztat, ezek előre megtervezett, átgondolt események”

— fogalmazott. Hozzátette, hogy ezek a rendezvények jól demonstrálják a kormány munkáját, illetve hangsúlyozta, hogy az egész ország érdeke a kiállítás, hiszen élénkíti a hazai turizmust, és ötven éve nem volt ilyen rendezvény Magyarországon.

„A 21. század elején be kell mutatni a világ felé, hogy miről is szól a vadgazdálkodás, a vadászat és minden, ehhez kapcsolódó szegmens”

— mondta. Arról, hogy az eredetileg tervezett 17 milliárdos költségvetés mitől haladta meg mára a 70 milliárd forintot is, azt mondta a kormánybiztos:

55 milliárd forint a Hungexpo felújításához kellett,

ahol már több évtizede nem volt fejlesztés. Itt rendezik majd a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust is, illetve a kormány tervei szerint a következő években, illetve évtizedekben még sok hasonló méretű rendezvényt és kiállítást.

Valódi Hírek