FRISS: Megszólalt a Külügyminisztérium az Afganisztánban ragadt magyarok kimenekítéséről

Még több Afganisztánban rekedt magyar jelentkezett.

Beszámoltunk róla, hogy habár a Külgazdasági és Külügyminisztérium vasárnap még azt közölte, tudomásuk szerint nem tartózkodik magyar állampolgár a szélsőséges tálibok által elfoglalt Afganisztánban, kedd reggel kiderült, hogy

26, korábban a holland nagykövetség védelmét ellátó magyar biztonsági szakember várja az afgán fővárosban a kimenekítését.

Az Afganisztánban ragadt magyar állampolgárok kimenekítésével kapcsolatban a Szijjártó Péter külügyminiszter vezette tárca most kiadott egy közleményt, amelyben azt írják:

„Ahogy minden válsághelyzetben lenni szokott, a külföldön rekedt magyar állampolgárok jelentkezése folyamatos, az adatok napról napra változnak.

Ezt a jelenséget láttuk tavasszal is, amikor a koronavírus okozta válsághelyzetben kellett repatriálni magyar állampolgárokat a világ minden tájáról.

A 26 fős magyar csapat kihozataláról már megállapodtunk egy katonai szövetségesünkkel és folyamatosan nyomon követjük a folyamatot”.

Hozzátették, időközben még több magyar állampolgár jelentkezett, így velük is folyamatos a kapcsolattartás.

Számukat és kihozataluknak pontos részleteit azonban biztonsági okokra való tekintettel nem hozzák nyilvánosságra.

Valódi Hírek