Teljesen kiakadtak az ENSZ szakértői a Pegasus-ügy miatt: Több emberi jogot is sért a kémbotrány

Izraelnek is üzentek.

Az ENSZ szakértői csütörtökön azt követelték, hogy függesszék fel a kémszoftverek nemzetközi kereskedelmét, amíg nem biztosított az emberi jogok védelmét szem előtt tartó jogszabályi környezet.

Júliusban robbant a botrány, hogy különböző országok kormányai — köztük a magyar kormány — az NSO Group nevű izraeli kibercég Pegasus nevű programjával újságírók, aktivisták és kormánytisztviselők telefonjait próbálták meg feltörni, vagy törték fel sikeresen megfigyelés céljából.

A nyomozást a Forbidden Stories vezette, és több ország oknyomozói vettek benne részt, Magyarországról a Direkt36.

Az ENSZ szakértői jelezték: mélységesen aggasztja őket, hogy a Pegasushoz hasonló kifinomult szoftverekkel figyelik meg, félemlítik meg és kényszerítik hallgatásra az emberi jogok védelmezőit, az újságírókat és a politikai ellenzéket.

Közölték:

ez a gyakorlat sérti a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, a magánélethez való jogot,

emberek százainak életét sodorhatja veszélybe, és aláássa a demokráciát, a békét és a biztonságot, valamint a nemzetközi együttműködést. A közleményt az ENSZ három különleges jelentéstevője, valamint a világszervezet emberi jogi munkacsoportja is aláírta.

Figyelmeztettek: az elmúlt években számtalanszor megkongatták már a vészharangot amiatt, hogy az emberek megfigyelésére alkalmazott technológiák veszélybe sodorják az emberi jogokat.

A szakértők újból

felszólították a nemzetközi közösséget,

hogy dolgozzon ki olyan szabályrendszert, amelynek segítségével megelőzhetők, csökkenthetők és orvosolhatók ezeknek a technológiáknak az emberi jogokra gyakorolt ártalmas hatásai.

Hozzátették: amíg ez nem történik meg, moratóriumot kell hirdetni a kémszoftverek kereskedelmére.

A szakértők egyúttal azt kérték Izraeltől: hozza nyilvánosságra, mit tett az NSO Group exporttranzakcióinak felülvizsgálatáért.

Kiemelték: az állam feladata, hogy biztosítsa, az NSO Grouphoz hasonló vállalatok nem adják át technológiájukat olyan államoknak, amelyek az emberi jogok megsértéséhez használhatják fel azt.

(via mti)

 

Valódi Hírek