A „rocksztárként” fotózkodó Demeter Szilárd ügynöksége milliárdokat oszthat szét az irodalmi folyóiratok között

Összesen 1,8 milliárd forintot oszthatnak szét, de 800 millió forintról nem esik szó sehol.

Demeter Szilárd kulturális ügynöksége 1,8 milliárd forintot oszthat szét a kulturális folyóiratok között – írja az Átlátszó.

A lap szerint a kultura.hu június 22-én adta hírül, hogy megalakult az a két szakmai kollégium, amelyik döntéselőkészítési folyamat során jóváhagyta a Petőfi Kulturális Ügynökség Zrt. (korábbi nevén: Petőfi Irodalmi Ügynökség) által kiírt 1,8 milliárd forint keretösszegű folyóirattámogatási pályázat felhívásait.

Ebből a pénzből a

  • folyóiratok működésének támogatására 400 millió forint,
  • a folyóiratok szakmai programjaira 500 millió forint
  • a tudományos folyóiratok működésére pedig 100 millió forint pályázható.

Az Átlátszó szerint ugyanakkor a keretösszegből

fennmaradó 800 millió forintról nem esik szó sehol.

A szerkesztőségeknek egy hónapjuk volt, július 1. és július 31. között a pályázatuk elkészítésére.

A Petőfi Irodalmi Ügynökség Kft. (PIÜ) 2019. szeptember 27-én jött létre a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) tulajdonosi joggyakorlásában álló szervezetként. A lap szerint a PIÜ legfontosabb feladataként azt határozta meg, hogy népszerűsítse amagyar irodalmat a Kárpát-medencében, valamint külföldön.

Illetve, segítsen abban, „hogy minél szélesebb körben, minél több magyar olvasóhoz jussanak el kortárs magyar szerzők, a magyar irodalom alkotásai”.

A PIÜ „irodalmi exportért és importért felelős igazgatója” Pál Dániel Levente, magyar költő, prózaíró, műfordító, szerkesztő, a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) szervezésében működő Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója.

A PIÜ 2021. július 1-e óta működik a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. (PKÜ) néven. Igazgatóságának elnöke pedig a PIM főigazgatója, Orbán Viktor miniszteri biztosa: Demeter Szilárd.

Demeter egyébként néhány napja magát rocksztárként ábrázolva: bőrkabátban, napszemüvegben, cigivel a kezében fotóztatta magát egy plakát kedvéért, amelyen azt hirdették, hogy a PIM-főigazgató előadást tart a Strand fesztiválon a könnyűzenei pályázati lehetőségekről.

Erről bővebben itt olvashatsz:

https://nyugatifeny.hu/2021/08/11/rohej-kemeny-rocksztarkent-fotoztatta-magat-orban-gyogyeger-csinovnyikja-foto

Valódi Hírek