Most érkezett: Népszavazást kezdeményez a Momentum a Pegasus-kémbotrányról (+videó)

Öt népszavazási kérdést nyújtanak be az NVH-hoz.

A Momentum népszavazási kezdeményezést nyújtott be a Pegasus-botránnyal kapcsolatban – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatón Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja és hegyvidéki képviselőjelöltje, valamint Tompos Márton, a Momentum szóvivője és teréz- és erzsébetvárosi képviselőjelöltje.

Tompos közlése szerint a Nemzeti Választási Hivatalnál a Pegasus-botránnyal kapcsolatban öt népszavazási kérdést adnak be.

Az elmúlt évtizedek egyik legkomolyabb politikai botránya ez. Sajnos nem ez az egyetlen ilyen lehallgatási botrány. Már korábban is, közvetlen a Pegasus-botrány előtt, 2018-ban és 2015-ben is próbáltak már lejáratni civileket a kormányhoz közeli szervezetek. Az elmúlt években ez egy tendencia, hogy a kormány ilyen szoftvereket vásárol.

Most azonban közpénzen vásárolt szoftvereket használnak a saját politikai céljuk érdekében. Ez botrányos és egy jogállamban le kellene mondania a kormánynak – azonban tudjuk, hogy sajnos nem egy jogállamban élünk”

– mondta a Momentum szóvivője.

A Momentum létrejötte óta a legfőbb célunk, hogy helyreállítsuk a demokráciát Magyarországon. Erre nincs jobb eszköz a népszavazásnál” – mondta Hajnal Miklós.

„Az emberek magánéletébe tiport bele a kormány. Amikor a hatalom ezt teszi, akkor ezt csak a közös népakarat tudja megfékezni. Éppen ezért a Momentum öt kérdést nyújt be a Nemzeti Választási Hivatalhoz.

Ezek a kérdések arra irányulnak, hogy hogyan lehetne szigorítani a jelenlegi eljárásrendet. Varga Judit azért mondhatja azt, hogy ő mindent a szabályoknak megfelelően csinált, mert Magyarországon a leglazább a szabályozás. Ezek a szabályok rosszak. Mi például független bírói szervezetek kezébe adnánk az engedélyezés jogát”

– zárta a sajtótájékoztatót Hajnal Miklós.

A Momentum öt népszavazási kérdése az alábbi:

1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok a titkos információgyűjtést kizárólag bírói engedélyezéssel végezhessék?

2. Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzetbiztonsági titkos információgyűjtés csak célhoz kötötten és részletes törvényi feltételek fennállása esetén valósulhasson meg?

3. Egyetért-e Ön azzal, hogy a titkos információgyűjtés közben a gyónási titok, a védői titok és az emberi méltóság ne sérülhessen?

4. Egyetért-e Ön azzal, ha a nemzetbiztonsági szolgálat a kivételes esetben már megkezdett titkos információgyűjtésre vonatkozó utólagos bírói engedélyt nem kapja meg, az érintett személyt automatikusan értesíteni kelljen a jogosulatlan megfigyelés tényéről?

5. Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés kötelezze a nemzetbiztonsággal foglalkozó állandó bizottságát a „Pegazus lehallgatási botrány” kivizsgálására és kötelezze az igazságügyért felelős miniszter nemzetbiztonsági feladatok ellátása során végzett engedélyezési tevékenységével kapcsolatos jelentéstételre?

Videó:

Valódi Hírek