Megvan, ki fog „autentikus” koncertet adni Ferenc pápa miséje előtt a Hősök terén (+videó)

Az esemény önkéntes hírnöke ad majd koncertet a zárómise előtt.

Az 52. Eucharisztikus Kongresszust szeptember 5.-12. között rendezik meg Budapesten. Az esemény keretében Ferenc pápa szeptember 12-én érkezik Magyarországra, illetve Budapestre. Július végén pedig az is hivatalossá vált, hogy noha sokáig nem szeretett volna, a zárómise napján, érkezését követően a Szépművészeti Múzeumban háromnegyed 9-kor találkozik Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel és a püspökökkel.

Az egyhetes rendezvényen a vallási események mellett kulturális programok is lesznek. Így többek között a Csík Zenekar, a Szent Efrém Férfikar, a 100 Tagú Cigányzenekar és a Moszkvai Patriarchátus Kórus is koncertet ad majd.

A honlapon közzétett program szerint szeptember 10-én, pénteken pedig Kovács Ákos a kongresszus keretében koncertezik a Papp László Budapest Sportarénában, ahol a koncertet megelőzően dicsőítő estet tart a ForrásPont egyesület is.

Az eseményhez kapcsolódó friss hír, hogy

a rendezvény zárómiséje előtt Tóth Gabi is énekelni fog.

Ezt maga az előadó közölte az Instagramra feltöltött videóüzenetében.

Videójában az énekesnő, aki korábban többször is arra biztatta követőit, hogy legyenek vallásgyakorlók, elmondta, az esemény önkéntes hírnökeként hatalmas megtiszteltetésnek tartja, hogy Ferenc pápa miséje előtt koncertet adhat a zenekarával.

Tóth hozzátette, az eseményre nagyon sok embert várnak, ezért olyan műsort szeretnének összeállítani,

amiben megjelennek az „autentikus elemek”, ezzel is átadva a magyar kultúra hagyományait a külföldről érkező vendégeknek.

Videó:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

Valódi Hírek