Minden idők legnagyobb állami támogatásából bővíti a kormány a fóti filmstudiót

Közel 42 milliárd forintot szánnak a bővítésre.

A Nemzeti Filmintézet beruházásaként heteken belül megkezdődnek négy új műterem építési munkálatai Fóton az ország eddigi legnagyobb állami forrásból megvalósuló stúdiófejlesztésének keretében – közölte néhány napja Filmintézet, hozzátéve, hogy a fóti gyártó bázis kapacitását növelő fejlesztést másfél éve készítik elő.

A Magyar Közlönyben kedd éjszaka megjelent, Orbán Viktor által aláírt határozat szerint pedig a fóti filmstúdióra

a magyar kormány közel 42 milliárd forintot szán, ebből 2021-ben 2,5 milliárd forintot fizetnek ki.

Az NFI hétfőn közölte:

  • a stúdió kapacitása csaknem ötszeresére bővül,
  • négy új filmstúdió épül, összesen 10 ezer négyzetméteren, így összesen 12 ezer 670 négyzetméter állhat majd a produkciók rendelkezésére
  • egyszerre több, nagy produkció igényeit ki tudják majd szolgálni,
  • reprezentatív fogadóépület is épül 40 férőhelyes vetítővel,
  • irodaépülettel, éttermi épületekkel és raktárakkal is bővül a stúdió,
  • fejlesztik a meglevő infrastruktúrát

A fejlesztés fontos minőségi jellemzője, hogy a 4 új műteremből 2-2 összenyitható, így egy egységben 5.000 m2 is rendelkezésre áll, ezáltal nagy volumenű produkciók igényeit akár párhuzamosan is ki tudja szolgálni – közölte az NFI.

A fóti filmstudió / Fotó: mafilm

Az ezzel kapcsolatos közleményben hozzátették, azt remélik, az átfogó munkálatoknak köszönhetően a fóti stúdiókomplexum nemzetközi és hazai viszonylatban is meghatározó eleme lesz a filmgyártásnak, üzemeltetési költségei gazdaságosabbá válnak. A kivitelezési munkálatok több szakaszban valósulnak meg, a teljes fejlesztés tervezett befejezése 2023 vége.

A fóti filmstúdióban a magyar alkotásokat forgattak, mint a Netflixen futó Vaják (The Witcher), V. Henrik (The King), Az utolsó királyság (The Last Kingdom).

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek